tóth gabi
A fél ország riasztást kapott, és ennél csak rosszabb lesz a helyzet az előrejelzések szerint!
A következő napokban ismét szükség lesz az esernyőkre! Zivatarokra kell készülni, amelyek jégesőt, villámlást és erős szelet is hozhatnak magukkal!
Csütörtökön a gyakran erősen gomolyfelhős égből délnyugat felől több hullámban fordulhatnak elő záporok, zivatarok. A délkeleti szél erős, zivatarok környezetében viharos lesz. Napközben 20-21 fok köré csökken a hőmérséklet. A HungaroMet elsőfokú riasztást adott ki a zivatarok miatt Pest, Baranya, Bács-Kiskun, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Somogy, Tolna, Vas, Veszprém és Zala vármegyére. Ezeken a területeken villámlás, jégeső és szélvihar is előfordulhat!
Pénteken erősen felhős, borult lesz az ég, és többfelé várható eső, zápor, zivatar. A keleti tájakon jégeső, és felhőszakadás is előfordulhat. A szél északnyugatira fordul és megerősödik. 15-23 fok között változik a hőmérséklet. Aznapra is elsőfokú riasztás van érvényben a zivatarok miatt Pest, Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád-Csanád, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Heves, Komárom-Esztergom, Nógrád, Somogy, Jász-Nagykun-Szolnok, Tolna, Vas, Veszprém és Zala vármegyében.
Szombaton és vasárnap folytatódik a változékony idő: a napsütés mellett gyakran lesz gomolyfelhős az ég, és szórványosan valószínű újabb zápor, zivatar – írja a Köpönyeg. Hétvégén 20-25 fok közötti értékeket mutatnak majd a hőmérők.