RETRO RÁDIÓ

"Felemelő érzés, hogy több százezer ember nézi meg" - Újabb platformon hódít a miskolci „csodalány”, Balla Riana Emma

Létrehozva2024. 04. 14. 13:30

A 12 éves Balla Riana Emma pici kora óta bizonyítja tehetségét a művészet számos ágában: énekel, színészkedik, filmeket készít, és forgatókönyvet is ír. A fiatal valósággal elhozta Miskolcra Hollywoodot. Most egy új terepen próbálta ki magát, de itt is osztatlan a sikere.

Balla Riana Emma azon gyerekek közé tartozik, akik már pici koruk óta nagyon elszántak és tudják, mivel szeretnének foglalkozni. A miskolci tinilány sikert sikerre halmoz, hiszen mindent, amit célként tűz ki, azt el is éri. A 12 éves Riana díjat nyert már New Yorkban, Cannes-ban, Chicagoban, Brazíliában, Svédországban is, decemberben pedig az év legjobb színésznőjének ítélte őt a zsűri Sydney-ben, ráadásul felnőtt kategóriában. Most ismét új fába vágta a fejszéjét.

Riana mármibe is fog, az arannyá válik a kezei között  Fotó:  BonART Photography 

Százezrek nézik Riana videóit a TikTok-on

Riana bár főként olyan dolgokkal foglalkozik, amiről a 12 évesek csak álmodhatnak, nemrég olyasmibe fogott, ami nem is áll olyan távol a korosztályától. Mivel a miskolci tinilány maga is néz TikTok-videókat és szereti a platformot, úgy döntött, hogy belevág a saját videók gyártásába. 

Mivel nem csak szerepelek filmekben, hanem én is részt vettem már filmkészítésben, azt hiszem, hogy innen jött az indíttatás, hogy rövid videókat készítsek a TikTok-ra, hiszen alapvetően ezek rokon műfajok valamilyen mértékben

 – kezdte Riana a Ripostnak, hogy miért kezdett el TikTok-ozni. 
„Szeretem ezt a platformot, bár igyekszem figyelni, hogy ne rabolja el túl sok időmet. A célom olyan tartalmak gyártása, amelyek egyrészt érdekesek lehetnek a közönség számára, illetve a velem történt jelentősebb eseményekről tudósítok bennük" – részletezte a 12 éves tinilány, akinek csatornáján találunk viccesebb videókat is, de főként a filmes tapasztalatairól számol be.

@balla_riana_emma Gyertek velem forgatni(ismét)!💗 Áldott Ünnepeket Mindenkinek!🎄 #fy #movie #behindthescenes #forgatás #rianaemmaballa #film ♬ original sound - Spedup audios

Ilyenek egy gyerekszínész mindennapjai

Videóin keresztül elkísérhetjük például őt forgatásra, Curtis koncertre vagy fotózásra is. A miskolci kislány ezen a platformon igazán közel kerülhet a nézőkhöz és egy kis bepillantást nyerhetünk abba, milyen egy gyerekszínész élete.

Viszonylag ritkán, esetenként több hónap elteltével teszek ki új tartalmat, de nagyon örülök, ha egy videóm „nagyot megy” a TikTok-on. Felemelő érzés belegondolni, hogy adott esetben több százezer ember nézi meg 

– tette hozzá Riana, akit már több mint 8 ezren követnek a videós platformon.
A fiatal lány videóiban arról is mesél, hogy lett belőle színésznő, és tapasztalatait megosztja azokkal, akiknek szintén ez az álmuk.

Híres színészek mellett tűnik fel

A fiatal lány neve már nem is ismeretlen Hollywoodban. Játszott már a The Alienist – Angel of Darkness és a Jack Ryan amerikai sorozatokban, a Defekt játékfilmben, a Borderlands amerikai mozifilmben és a Frightime, a Curtis élete, a Cinquecento jövője, az Arkangyal egyes, A Hetedik napon és a Rianás című filmekben is. Utóbbi ráadásul saját kisfilmje, melyet édesanyja, Daragó Laura rendezte, a film témáját pedig maga Riana találta ki. 

 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.