tóth gabi
Józsefváros polgármestere a kormányra mutogatva vezet meg 210 családot azzal, hogy az utcára kerülnek - miközben nincs szó erről. Ám az most kiderült, hogy Pikó 5 éve becsapja az embereket, és nincs bérlakásprogramja.
Úgy tűnik, kampányszlogenjével ellentétben mégsem "Magyarország legjobb bérlakásprogramja" Pikó Andrásé. Kiderült ugyanis, hogy csak papíron hasít a lakásfelújításokkal Józsefváros polgármestere, aki a napokban vallotta be: nem tud cserelakást biztosítani annak a 210 családnak, akiket a Ludovika campus fejlesztés miatt október végéig el kellene helyeznie. A helyzet nem csak azért kínos, mert a baloldali politikus saját bérlőit ijesztgeti teljesen fölöslegesen, hanem azért is, mert 2019-es kampányában nem ezt ígérte...
Ha Pikó András megvalósította volna kampányígéretét az elmúlt 5 évben, most nem izzadt volna le attól a helyzettől, hogy az állam kisajátítana 10 bérházat a már 12 éve tartó Ludovika campus fejlesztés keretén belül. Mint ismert, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanárképző kart hoz létre, a kiválasztott józsefvárosi, rossz állapotban lévő épületek helyén. A környezettudatos projekt számos előnnyel jár a kerületben élők számára, a városrész régóta vágyott rehabilitását hozza el: egy lepusztuló, szlömösödő városrész helyén pezsgő diákváros épülhet, ráadásul komoly állami segítséggel. A beruházás 2012-ben indult el, azóta tartanak a tárgyalások is. Az ügy most újabb mérföldkőhöz ért a 10 omladozó bérház kisajátításával.
A polgármester a hírre gyorsan magához ragadott egy operatőrt és sajtótájékoztatót tartott, kivonult az egyik Diószegi utcai épületbe, hogy "alágyújtson" a lakóknak. Széttárta a kezét, mondván, hogy nem tud cserelakásokat adni október végéig a bérlőknek, mert évente csak 40-50 lakást tudott az önkormányzat felújíttatni, és maximum 30 családot tud elhelyezni a 210 helyett. Így azzal fenyeget, hogy - mivel a kerületi önkormányzat szerinte tehetetlen -, a lakók az állami kisajátítás miatt utcára kerülhetnek, vagy nem tudja mi vár rájuk, esetleg az állam vidékre költözteti őket. Ezek után petíciót indított, azt a hamis látszatot keltve, hogy a bérlőket segítve meg tudja akadályozni a Ludovika campus bővítését.
A polgármester korábbi kampányában az akkor 1100 üresen álló önkormányzati bérlakás felújítását ígérte a rászorulóknak. Arról is beszélt, hogy senkit nem tesz utcára elhelyezés nélkül. Mivel a közelmúltban arról számolt be az önkormányzat, hogy jelenleg csaknem 900 felújítatlan üres bérlakása van, azt feltételezhetjük, hogy a 2019-es hangzatos szavait érdemi tettek nem követték, csak posztok. Ezek viszont ellentmondásosak...
"Jelenleg 160 bérlakás felújítása van folyamatban. Minden ötödik önkormányzati tulajdonú bérházat érint felújítási programunk".
"2023-ban 100-120 önkormányzati bérlakást újítunk fel, a képviselő-testület által elfogadott Lakásgazdálkodási terv alapján".
További érdekesség, hogy Pikó kész tényként tálalja az esetet, miközben a parlament még nem döntött a kérdésben. Annyi azonban biztos, hogy a tervezet szerint, helyt áll az állam, ha nem képes az önkormányzat. A Metropol megkereste a Nemzeti Közszolgálati Egyetemet, akik azt írták a bérlők utcára kerülésével kapcsolatban: "Szeretnénk mindenkit megnyugtatni, hogy mind a hatályos jogszabályi környezet, mind az Országgyűlés előtt lévő jogszabály értelmében a campusbővítés során minden érintett lakó érdekei kiemelten figyelembe kerülnek, méltányos és körültekintő eljárás keretében".
Több évnyi semmittevés után, a közelmúltban Pikó András előrukkolt egy papír-forma tervvel. A DIÓ2030 nevű projekt keretében éppen azon a környéken szeretne értékesíteni, ahol a Ludovika campus fejlesztés várhatóan felhozza a környéket. Amióta a polgármester kampánycélra használja fel a kisajátítást és a nehéz sorsú bérlőket, mindenhol ezeket a látványterveket lobogtatja. Egy videójában az érintett területen élőknek is belengette, "mitől eshetnek el az állam miatt". A polgármester azonban azt elfelejti hozzátenni, hogy az önkormányzat eladta volna a Diószegi Sámuel utcában lévő bérházakat, és szintén kiköltöztetné projektje miatt a most ott élő bérlőket...
Józsefváros korábbi polgármestere véleményezte Pikó András jelenlegi polgármester eljárását. Mint közösségi oldalán fogalmazott:
"Jámbor András azt kérdezi ma tőlem, mit szólnék ahhoz, ha még polgármester lennék, hogy a kormány 200 józsefvárosi lakást akar kiüríteni a Diószegi utcában.
Először is nem lepne meg a javaslat, mert szemben Pikó András baloldali polgármesterrel, ismerném a helyi ügyeket, és tudnám, hogy a Ludovika fejlesztési tervének 12 éve része, hogy az egyetem további épületeket venne használatba a környéken. Ezért nem bambulnék, nem rovarhotelekkel és Toi-toi vécékkel foglalkoznék, mint Pikó András, hanem tárgyalnék az egyetemmel az ügyről.
Másodszor, szemben Pikó Andrással, venném a fáradtságot, és még azelőtt elolvasnám a kormány törvényjavaslatát, mielőtt rendkívüli sajtótájékoztatót tartanék róla, hogy ne beszéljek hülyeségeket egy ilyen komoly ügyről. Továbbá haladéktalanul egyeztetnék a kormánnyal, hogy a lakók számára a legjobb megoldást kínálhassuk. Szemben Pikó Andrással.
Harmadszor nem hallgatnám el polgármesterként azt a tényt, ahogy Pikó András tette, hogy tárgyalt az önkormányzat az egyetemmel, csak épp elfelejtették ott ezt az ügyet megemlíteni. Legutoljára tavaly novemberben volt egyeztetés az NKE főtitkárával.
Negyedszer, Pikó András helyében nem riogatnám a lakókat azzal, hogy az utcára fognak kerülni, mert ilyesmiről, de még hasonlóról sincs szó, továbbá nem hazudtam volna azt a helyi lakóknak a 2019-es kampányban, ahogy a polgármester, hogy 1100 üresen álló lakás van a kerületben, melyeket mind ki fogok osztani a rászorulóknak, ha nyerek a választáson, mert tudnám, hogy nincs ennyi lakás. Most aztán hazudozhat tovább a polgármester arról, hogy ha van 1100 üres lakás, ahogy mondta, akkor miért ijed meg 200 család elhelyezésétől.
Ötödször pedig nem bíztam volna a lakásügyeket/ügynökséget arra a Molnár Györgyre, aki évtizedekig zsonglőrködött a kerületi ingatlanokkal, egészen addig, míg milliárdos nyomozás nem indult a mai Corvin területén lezajlott mutyik miatt.
Hát valahol így lett volna, ha én lennék a polgármester.
Szívesen".