RETRO RÁDIÓ

Ilyen volt az élet a panelekben régen

P. E.
Szerző
P. E.
Létrehozva2024. 04. 06. 14:45

A Fortepan segítségével elmerülhetünk a múltban és kiderül, hogyan is jöttek létre a lakótelepek. Az első jelentősnek mondható lakótelep-építések csak az 1950-es évek végén kezdődtek, főleg Lágymányoson és Külső-Ferencvárosban, a hírhedt Mária Valéria-telep felszámolása után. 1961-ben épült meg az ún. kísérleti lakótelep Óbudán, ami azért volt érdekes, mert itt különféle háztípusokat építettek – sorházat, garzonházat és pontházat, külső és belső folyosóval, illetve folyosó nélkül, különböző emeletmagasságokkal, erkéllyel és loggiával –, így mutatva a különféle lehetőségeket. 

1979 - Békásmegyeri lakótelep, Medgyessy Ferenc utca, szemben a Juhász Gyula utca - Füst Milán - Gyűrű utca határolta terület panelházai. Fortepan / Bojár Sándor
 

1971-ben elkezdődött két hatalmas kiterjedésű fővárosi lakótelepnek, a békásmegyerinek és az újpalotainak az építése is. Utóbbinál az egykori mezőgazdasági területre pár éven belül mintegy 15 ezer lakás építését irányozták elő, a Békásmegyerre szánt dupla lakótelepre ennél is többet.

Lakók százezrei érkeztek a „senki földjére”, így hamarosan szinte mindegyik panellakótelep a sivárság és az elidegenedés szimbólumává vált. Egyúttal egy életforma megtestesítőjévé.

A képre kattintva megnyílik a galéria!

1955, XIII. kerület, Gyermek tér
Wekerletelep, Kós Károly (Fő) tér, jobbra a 4. számú házban a Wekerle Kultur Mozgó.
Fortepan / Gali
1959 - Budapest XI., Lágymányosi utca a Stoczek József (Stoczek) utca irányába nézve. Fortepan / Preisich család
1965 - Budapest XI., az Irinyi József utca házai a Budafoki út és a Bogdánfy út között. Fortepan / Fortepan/Album037
1963 - Budapest III., Óbuda, Kísérleti lakótelep, a Gyenes utca az Érc utcai kereszteződéstől a Vörösvári út irányába nézve, szemben középen a 3–7. számú sorház. Fortepan / Széky
1979 - Békásmegyeri lakótelep, Medgyessy Ferenc utca, szemben a Juhász Gyula utca - Füst Milán - Gyűrű utca határolta terület panelházai. Fortepan / Bojár Sándor
1968 - Budapest IX., József Attila lakótelep az Üllői út felé nézve. Fortepan / Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjtemény
1980, téli szánkózás a Kőbánya Újhegyi lakótelepnél
1962 - Fiastyúk (Thälmann) utcai lakótelep, a Tahi utca 50-54. előtti park.
1973 - Széchenyiváros, Világ utca az Akadémia körút tízemeletes panelházai felé nézve. Kecskemét

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.