5°C
14°C

Szaniszló, Leó névnapja

RETRO RÁDIÓ

Zsigó Róbert: „Az kiabál, akinek a háza ég”

K. C.
Szerző
K. C.
Létrehozva2024. 03. 14. 20:10

Zsigó Róbert beszédet mondott Baján.

A Demokratikus Koalíció elnöke attól fél, hogy valóban történtek olyan botrányok, aminek következményei lehetnek - mondta a Fidesz országgyűlési frakcióvezető-helyettese Baján Gyurcsány Ferenc csütörtöki Facebook-videójára reagálva.

Fotó:  Facebook

Zsigó Róbert szerint "az kiabál, akinek a háza ég". Ebből a posztból talán ki is derül, hogy mégiscsak "vaj van az elvtársak füle mögött" - tette hozzá.     

A Demokratikus Koalíció elnöke úgy fogalmazott, "ha közeledik a választás, akkor a Fidesz a régi megszokott fegyveréhez nyúl. Megpróbálja befeketíteni az ellenfelét, ha kell, akkor koncepciós eljárásokat indít" - tette hozzá.     

A Fidesz országgyűlési frakcióvezető-helyettese szerint azonban sokan tudják már, hogy "Gyurcsány Ferenc és Karácsony Gergely tönkretették az ország leggazdagabb önkormányzatát".     

Mint mondta, "tele vannak folyamatos botrányokkal: hídpénzbotrány, Karácsony Gergely pénzgyűjtő ládikája, fekete dollárokkal, csúszópénzek", és most úgy látszik, attól félnek, hogy kiderül, kihez is vezetnek a számok - fogalmazott.     

Gyurcsány Ferenc azt állítja videójában: "iszonyatos a nyomás a rendőrségen a kormány környezetéből, a kormányzó párt környezetéből, hogy ha kell, ha nem, indítsanak eljárásokat ellenzéki politikusok, kerület- és városvezetők ellen".     

Zsigó Róbert szerint "ez egy tisztán kommunista tempó". Mint mondta: "nyilván attól fél Gyurcsány Ferenc, hogy valóban történtek olyan botrányok, aminek következményei lehetnek, mert "a bűncselekményeknek muszáj, hogy következményei legyenek" - tette hozzá.

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.