RETRO RÁDIÓ

Miért pont március 8-án van nőnap? - ezt érdemes tudni róla

MZ/X
Szerző
MZ/X
Létrehozva2024. 03. 08. 09:00

Eleinte nem virágot, csokit vagy ajándékokat kaptak a nők ilyenkor. Sőt, maga a nemzetközi nőnap nem is a férfiak találmánya, a nők harcolták ki maguknak, sok más alapjoggal egyetemben. Ezt érdemes tudni a nőnapról.

Utánajártunk mit ünneplünk pontosan a nemzetközi nőnapon és miért pont március 8-án rohanják meg a férfiak a virágüzleteket. Kiderült, az egész egy tüntetéssel kezdődött, méghozzá az 1800-as években.

március, március 8, nőnap, zoltán nap, névnap, nemzetközi nőnap
Miért pont március 8-án van nőnap? Fotó: Katarzyna Hurova / Shutterstock

A nemzetközi nőnap eredete

A nemzetközi nőnap többek között a női egyenjogúság és a nők emberi jogainak napja. Munkásmozgalomnak indult, mára pedig kis híján bekebelezte a kereskedelem a szó szerint vérrel és verítékkel kiharcolt, nőkre irányuló figyelmet. Az egész 1866. szeptember 3. és 8. között kezdődött az I. Internacionálén, vagyis a Nemzetközi Munkásszövetség első kongresszusán, ahol határozatot fogadtak el a nők hivatásszerű munkavégzéséről. Rá pár évre, az 1889. július 14-én, a II. Internacionálé alakuló közgyűlésén aztán Clara Zetkin beszédében kihirdette a nők jogát a munkához, az anyák és gyerekek védelmét és a nők széles körű részvételét az országos és nemzetközi eseményekben. Ezzel indult a nemzetközi nőnap története.

Mikor ünnepelték először a nemzetközi nőnapot?

A nemzetközi nőnap megrendezését az 1910-ben Koppenhágában megtartott II. Nemzetközi Szocialista Nőkongresszus javasolta. Az első hivatalos nőnap az Egyesült Államokban 1909. február 28., vasárnap volt. Március 8-a csak később, 1914-ben lett hivatalosan is a nemzetközi nőnap napja, méghozzá a New York-i textilmunkás nők 1857-es sztrájkjának (más források szerint egy 1908. március 8-i, 129 munkásnő életét követelő gyártűz) emlékére. Ezen a sztrájkon a nők rövidebb munkaidőért, jobb fizetésért, szavazati jogért és a gyermekmunkák eltörléséért szólaltak fel. Erre emlékeztek eleinte nőnapon az emberek.

A nőnap további története évszámokban

  • 1910. augusztus 28. és szeptember 3. között, a II. Internacionálé VIII. kongresszusán határoztak arról, hogy a nők választójogának kivívása érdekében nemzetközileg is nőnapot tartanak. A határozatot a kongresszus elfogadta, de a megemlékezés pontos dátumáról nem született döntés.
  • 1911. március 19-én Ausztriában, Dániában, Németországban és Svájcban is megtartották a nemzetközi nőnapot.
  • 1914-ben Magyarországon először ünneplik a nőnapot.
  • 1917. március 8-án (a juliánus naptár szerint február 23-án, azaz február utolsó vasárnapján) Oroszországban nők tüntettek kenyérért és békéért. Négy nappal később II. Miklós cár lemondott és polgári kormány alakult, ami szavazójogot biztosított a nőknek. Ezzel vált véglegessé a nőnap dátuma is.
  • 1977-ben az ENSZ Közgyűlése hivatalos ünneppé nyilvánítja a nőnapot.
Happy,Woman,Enjoys,Blooming,White,Orchid,Holding,Pot.,Girl,Gardener
A nők többsége ma már virágot kap nőnapra. Fotó:  $hutterstock / Shutterstock.com

Nőnap Magyarországon

Magyarország a nők nőnapi felhíváshoz először 1913-ban csatlakozott, amikor az Országos Nőszervező Bizottság röplapokat kezdett osztogatni. A következő évben már országszerte rendezvényeket szerveztek a nők jogaiért. A Rákosi-korszakban a nőnap ünneplése kötelezővé vált, és az eredetileg különböző időpontokban rendezett nőnapot 1948-tól szovjet mintára március 8-án tartották meg. A nőnap mára javarészt elvesztette politikai tartalmát és virággal, apró ajándékokkal ünnepeljük a nőket. Már csak néhány civil szervezet emeli fel ilyenkor a szavát a nemek közötti bérkülönbségek miatt, illetve a nők elleni erőszakkal szemben.

Ilyen a nőnap a világ különböző országaiban

  • Oroszországban az ottani diákok bulikat szerveznek osztálytársnőiknek.
  • Az olasz nők sárga mimózavirágot kapnak a férfiaktól március 8-án, az állam pedig a múzeumok és emlékművek ingyenes látogatásával kedveskedik nekik.
  • A török nők ez alkalomból különböző társasági összejöveteleken vehetnek részt, étterembe mennek vagy iszogatnak a férfiak jelenléte nélkül.
  • Argentínában majdnem eredeti formájában ünneplik a nőnapot, ahol a nők jogaiknak adnak hangot.
  • Kínában a nőnap a dolgozó nőknek járó félnapos szabadsággal összekötött állami ünnep.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.