RETRO RÁDIÓ

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2024. 03. 28. 18:50

Varga Judit megdöbbentő részleteket árult el az erőszakos, agresszív Magyar Péterről.

Erőszak, megaláztatás, zsarolás... Varga Judit kendőzetlenül beszélt a Magyar Péterrel való házassága borzalmairól a FrizbiTV-ben. Mint kiderült, a volt igazságügyi minisztert nemcsak lelkileg sanyargatta Magyar, de volt olyan is, hogy bezárta egy szobába és olyan is előfordult, hogy várandósan nekilökte egy ajtónak. 

Varga Juditnak nem csak lelki, hanem fizikai bántalmazást is el kellett viselnie a Magyar Péterrel való házassága során. Forrás: YouTube/Frizbi

A korábbi politikus bevallotta, hogy már viszonylag korán jelentkeztek olyan jelek, amikből arra lehetett következtetni, hogy Magyar Péter erőszakos és bántalmazó. Varga Judit úgy fogalmazott, hogy már 2013-ban közel kerültek a váláshoz, akkor azonban még megpróbálták megmenteni a házasságukat. Egy ideig ez sikerült is, de aztán olyan dolgok történtek, amik a legvadabb képzeletet is felülmúlják: 

Volt egy olyan este, hogy a gyerekek már fent aludtak a szobájukban, a szüleim a nappaliban a kihúzott franciaágyon, ahova én egy veszekedés után inkább befeküdtem. Ilyen beszűkült tudatállapotban éltem. Mindig attól kellett tartani, hogy Péter milyen hangulatban van éppen...   

- nyilatkozta Varga Judit, aki szerint az említett estén 

Magyar Péter kijött a szobából, bement a konyhába, kivett egy kést a fiókból, majd elkezdett vele járkálni a házban. 

És emlékszem, hogy édesanyámmal ott félünk és lapulunk, és azt várjuk, hogy mi lesz ebből és a gyerekekkel mi lesz. Aztán járkált így öt percig - lehet csak erődemonstráció volt, nem tudom - majd visszafeküdt aludni...

Az exminiszter édesanyja állítólag a mai napig nem tud megszabadulni ettől az emléktől. Azt sem tudni a mai napig, hogy mi volt ezzel a bizarr akcióval a szándéka Magyar Péternek. Minden esetre az elmondottak alapján veszélyben lehetett Varga Judit, a szülei és az emeleten alvó gyerekek is.  

Ezt követően Varga Judit azt is elmesélte, hogy egy másik alkalommal várandósan nekilökte az ajtónak Magyar Péter. A témában készült videónkat itt megnézheted:

Íme a teljes Frizbi-interjú:

 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.