Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2024.03.20.

Jöhetnek a horgászok: 4 tonna halat telepítettek a Balatonba

Balatoni látványtelepítéssel ünnepelte március 20-án a Halak Napját a Magyar Országos Horgász Szövetség (MOHOSZ).

Több mint 800 ezer horgászigazolvánnyal rendelkező pecás van Magyarországon, és ez a szám egyre csak növekszik. A Halak Napjának elsődleges célja a halak népszerűsítése, mert a szövetség megítélése szerint még ma sem mindig kapják meg a társadalomtól azt a figyelmet, amelyet jelentőségüknél fogva megérdemelnének. Dérer István, a MOHOSZ alelnöke, az Országos Horgászszervezeti Központ (OHSZK) főigazgatója kiemelte: a Halak Napja nemcsak a halak csillagjegy végéhez, hanem a tavasz kezdetéhez is kapcsolódik – írja a Bors.

DSC_9750
Szűcs Lajos, a MOHOSZ elnöke úgy véli, a horgászok még jobban fellendíthetik a balatoni turizmust / Fotó: Somogyi Hírlap

Kitolható a szezon

Szűcs Lajos, a MOHOSZ elnöke arról beszélt, hogy a balatoni szezon meghosszabbításában a pecásoknak fontos szerep juthat, ezért is kell a horgászturizmust fejleszteni.

Gazdasági szempontból nagy lehetőség van a horgászokban, hiszen nekik köszönhetően kitolódhat a balatoni szezon. Tavasztól ősz végéig sok pecás jön a magyar tengerhez, hogy hódoljon a szenvedélyének. Ők általában több napra jönnek és hozzák magukkal a családot. Szállást foglalnak, fogyasztanak a vendéglátóhelyeken. Úgy gondolom, az elmúlt években hatalmasat fejlődött a Balaton ebből a szempontból is

– fogalmazott Szűcs Lajos.

A rekordfogások is népszerűsítik a Balatont

A magyar tenger horgászatának fejlődéséről beszélt Nagy Gábor, a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. horgászati ágazatvezetője is, aki kiemelte: az elmúlt tíz évben megduplázta a jegyértékesítésből származó bevételét a szervezet: az 512 millió forintról 1,2 milliárd forintra nőtt.

DSC_9914
Négy tonna pontyot telepítettek Tihanynál a tóba / Fotó: Somogyi Hírlap

Ebben a bojlis horgászoknak is nagy szerepük van, hiszen a rekordfogásoknak köszönhetően meg tudták mutatni, mekkora halak élnek a Balatonban, ezáltal nemcsak a bojlis pecások körében lett népszerű a tó, hanem a többi módszert művelők között is 

– mondta az ágazatvezető, aki kiemelte: 

a látványtelepítés alkalmával négy tonna háromnyaras, tehát fogható ponty került kihelyezésre Tihanynál.

Elkészült a Nemzeti Horgászturisztikai Stratégia

Dérer István bejelentette: a magyar kormánnyal együttműködve elkészült a Nemzeti Horgászturisztikai Stratégia 2030 2.0.

DSC_9755
Dérer István és Szári Zsolt Fotó: Somogyi Hírlap

– Ha a kormány elfogadja a programunkat, akkor elindulhat a tényleges fejlesztés. Az idei év a tervezésről szólhat, 2025-ben várhatóan már az első építési beruházásokra is sor kerülhet. Én úgy ítélem meg, közel az a pillanat, hogy hosszú évek után, a horgászok támogatásával megvalósított rendszerszintű változtatásokat is elismerve a kormány zöld utat ad a legnagyobb magyarországi civil szervezet infrastrukturális fejlesztéseinek, ezáltal hozzájárul a bárki által elérhető, minőségi vízparti szolgáltatások átgondolt, hálózatos fejlesztéséhez – nyilatkozta az OHSZK főigazgatója.

Március 20-án nemcsak a halakat, hanem 2022 óta a halőröket is ünnepeljük. A rendezvény keretében átadták az Év halőre címet, amelyet idén Kiss István, a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt munkatársa kapott meg.

DSC_1078
Kiss István, a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt munkatársa lett idén az Év halőre / Fotó: Somogyi Hírlap

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Két európai uniós NATO-ország is konkrét, egyértelmű világháborús fenyegetést küldött az oroszoknak

origo.hu

Next Top Model Hungary: eljött a meztelen fotózás ideje

borsonline.hu

Most már publikus: közös fotóval derült ki, mi van a Házasság első látásra két szereplője között

hirtv.hu

A testőrei lezárták Magyar Péter kocsiját a vonaton

ripost.hu

Ezt az egyszerű lépést soha ne felejtsd el, hogy isteni ropogós legyen a rántott hús

hirtv.hu

Áthúzott nadrágszíjas plakátok várják Magyar Pétert Debrecenben

origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

astronet.hu

A Vénusz a Bikába lép, a Mars a Kosba: ez a nagy egymásra találások ideje

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: 10 emberből 9-nek nem tűnik fel a különbség

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

ripost.hu

Óriási balhé a stúdióban! Egymásnak feszültek a TV2 sztárjai

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Magyar Péter egyértelműen a baloldal mellé állt

INSIDER

„A rémálmom vált valóra” - Nyoma veszett az eltűntkereső Laci gyermekkori barátjának

INSIDER

Top 5: Ekkor nézz az égre és minden vágyad teljesül

INSIDER

„Betörte a fejét és addig rugdosta, míg leszakadt a lépe, mégis visszament a bántalmazójához” - családja aggódik Andreáért

INSIDER

Vajon elég bátor vagy, hogy nekivágj ennek a 10 kérdésnek?

INSIDER

Gyász: meghalt Simon István