RETRO RÁDIÓ

11-szeres alapdíjjal taxizott egy áltaxis Budapesten

B. V.
Szerző
B. V.
Létrehozva2024. 03. 21. 18:45

Az alapdíj az egységes és hivatalos 1.100.- Ft helyett 12.000.- Ft volt.

A szakma szinte minden szabályát megszegte egy budapesti áltaxis, akit a BRFK egyik motoros rendőre ellenőrzött a Belvárosban. A 11-szeres alapdíjjal is dolgozó férfi ellen a helyszíni bírság mellett eljárás indult, autója rendszámát elvették.

taxi
Taxinak adta ki magát, 11-szeres alapdíjjal dolgozott. Fotó: Pexels / Pexels

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Főosztály motorkerékpáros járőre 2024. március 16-án délután az V. kerületi Erzsébet téren ellenőrzött egy taxit. A sárga Mercedesen taxijelzés és -rendszám volt, feltüntették rajta a független szolgáltató feliratot, valamint a hivatalos áraktól több ponton jelentősen eltérő díjszabást. 

Míg az alapdíj egységesen 1100 Ft, az áltaxisnak volt olyan tarifacsomagja, amely 12 200 forintról indult. Az idős sofőr azt mondta a rendőrnek, hogy nem végez személyszállító szolgálattást, aminek a jármű külső jegyein túl az is ellentmondott, hogy viteldíj-kijelző, pénztárgép és POS terminál működött, illetve több utastájékoztatót is elhelyeztek. 

Sem a férfi, sem a Mercedes nem rendelkezett a taxizáshoz szükséges engedéllyel, a kocsinak ráadásul több mint egy éve lejárt a műszaki engedélye.

 - írja a police.hu.

 A rendőrt nem győzte meg a sofőr védekezése, miszerint csak azért van taxijelzés, hogy használhassa a buszsávot. A lejárt műszaki miatt helyszíni bírságot kapott, a helyszínen elvették az autó rendszámát, a személyszállító szolgáltatással összefüggő szabályok megszegése miatt pedig közigazgatási eljárás indult ellene.

 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.