tóth gabi
Vége a télnek? Ha hinni lehet az előrejelzéseknek, februárban már éjszaka sem várhatóak fagyok. Ki emlékszik ilyenre?
Az idei tél eddig nem igazán tett próbára bennünket. Nem voltak igazán kemény fagyok, méteres havat sem kellett lapátolni, ráadásul már a leghidegebb évszakunk utolsó hónapjában járunk. Persze most mindenkit az érdekel, hogy mit hoz a folytatás. Lesznek még kemény hidegek? Mindenesetre a hóvirágok már országszerte nyílnak.
Nos, az idokep.hu 30 napos prognózisa egészen megdöbbentő. Ha bejön a jóslatuk, az sokak számára egyértelmű jelzés lesz arról, hogy valóban elkezdődött a globális felmelegedés. A térképen ugyanis jól látszik, hogy februárban nemhogy napközben, hanem éjszakánként sem hűl le a levegő fagypont alá.
Nézzük a részleteket. Az éjszakai hőmérsékletek februárban 0-9 fok között alakulnak, míg a napközbeni csúcsok 6-15 fok között.
De mit mond például a koponyeg.hu. ?Az ő előrejelzésük 12 napra terjed csak ki, ám ebben sem szerepelnek már éjszakai fagyok, vagyis könnyen lehet, hogy fagymentes február elé nézünk.
Az elkövetkezendő napok időjárása is kellemesnek ígérkezik, legalábbis a hőmérsékletek tekintetében. A mai nagyjából 7 fokos maximumok után a hétvégére már 11-13 fokos időben lehet részünk és a jövő héten is 10 fok feletti maximumokban bízhatunk, ami igazán jó hír.
A mai nap egyedül a kettős fronthatás okozhat egyeseknél problémákat. A megfigyelések szerint a hidegfrontra érzékenyeknél a görcsös panaszok fokozódnak, egyre erősödő fejfájás alakulhat ki, valamint a stroke kialakulásának kockázata is fokozottabb lehet. Sokaknál jelentkezhet fejfájás, fáradtságérzet, álmatlanság, csökkenhet a teljesítőképességük. A szív-és érrendszeri betegeknél gyorsabbá válhat a szívműködés, emelkedhet a vérnyomás.