tóth gabi
Visszatérő, félelmetes álommal jelezte egy borsodi családapa a lányának, hogy bajban van. Juhász Nelli édesapja, Győző 73 évesen hunyt el, ám hiába lépett át a túlvilágra, az idős férfi szelleme álmain keresztül üzent neki. Így mentette meg a lánya életét.
Máig alig hiszi el Juhász Nelli, hogy az édesapja szelleme álmában visszatért hozzá és megmentette az életét. Pedig szerinte így történt! Az 51 éves sátoraljaújhelyi nő közel egy éve veszítette el az édesapját, Juhász Győzőt. Az idős férfi egész életében tenyerén hordta a két gyermekét - Nellit és Tímeát, valamint a feleségét, Erzsébetet, gondoskodott róluk. Ott volt a bajban, segítette őket, ahogy csak tudta. Nemrég pedig a halálon túl is óvta Nellit a bajtól.
Nellinek igazi apa-lánya kapcsolata volt Győzővel. Olyan, amilyenre minden gyermek vágyik.
Nekem az apám volt a mindenem. Nagyon közel álltunk egymáshoz, mint szülő és gyermek. Mindig mindenben támogatott engem és a testvéremet, és most a túlvilágról is segített nekem!
– mesélte Nelli a Ripostnak.
Nellit és húgát, Tímeát születésük óta Sátoraljaújhelyen nevelte Győző. Halálával pedig nemcsak a családja, a település is egy értékes embert veszített el. „Apa vállalkozó volt, az egyik helyi ruházati piac vezetőjeként sokan ismerték őt. Amióta meghalt, sokan emlegetik őt, milyen jó ember volt. Az egész élete a segítésről szólt: állatokat fogadott be és a szegényebbekről sem feledkezett meg” – emlékezett vissza Nelli könnyes szavakkal.
Jó ember volt, ezt mindenki tudja
– fűzte hozzá.
Győző három évvel ezelőtt lett beteg, 10 hónapja hunyt el. „Váratlanul halt meg. Három évvel ezelőtt szívműtétje volt, aztán egy darabig minden rendben volt az egészségével, de utána sajnos érszűkülettel küzdött, majd hirtelen egy bénulási folyamat állt be nála, ami a halálát okozta. Egyik napról a másikra összeesett, pont szilveszter napján. Kórházba került, majd fokozatosan leépült” – idézte fel Nelli.
Nelli édesapja elvesztését – érthetően - máig nem tudta igazán feldolgozni. Facebook-posztjai és minden szava neki állít emléket. Eleinte ezért sem volt számára különös, hogy miért álmodik olyan sokat az édesapjával – bármennyire is rémisztő volt számára, amit ilyenkor érzett.
Többször megjelent az álmomban édesapám. Mindig tüzet, fát és kazánt mutatott nekem. Lehívott a lépcsőn, mondta, hogy menjek vele, mert mutatni akar nekem valamit, éppen fával tüzelt. Féltem, nem mertem lemenni
– emlékezett vissza a rémálomra Nelli.
Egy idő után viszont nem értette, sőt zavarta, miért álmodik rosszat pont azzal az emberrel, aki az életét is feláldozta volna érte. Mígnem a család egyik barátja válaszolt neki erre a kérdésre.
„A barátunk mondta, lehet, üzenni akar nekem apa az álommal. Ezért kihívattam egy kéményseprőt. Ekkor derült ki, hogy életveszélyes állapotban van a kéményem. Két éve lakom ebben a házban, és az előző tulajdonos szétbontotta, majd úgy hagyta a kéményt, de nekem erről nem szólt” – árulta el Nelli.
Még halála után is vigyáz rám, itt van velem apa! Ha nem jelzi nekem többször is a tüzet álmomban, nem is nézettem volna meg a kéményt, és leéghetett volna a házam, meghalhattam volna szén-monoxid mérgezésben. Apa megmentette az életemet!
– zárta szavait Nelli, aki azóta hisz benne, hogy van élet a túlvilágon és az álmoknak van jelentésük.