Busójárás Mohácson: ezt egyszer át kell élni! - Galéria

Idén megszökött a tél a busók elől, tavaszi langymelegben érkezünk Mohácsra. A kocsikat már a város előtt leterelik, de a buszok bemehetnek csaknem odáig, ahol lezárták az utcákat. Színes forgatag fogad már szombat délelőtt. Ameddig a szem ellát, sátorok az út mentén, kapható bennük a kézműves sajttól a kézzel faragott kis- és nagybusóig, a cukorkáktól a bőrszíjig minden. Több tízezer ember hömpölyög az utcákon, de a tömeg eloszlik, nem zavaró, sőt mintha mindenki cinkosa volna a másiknak, mind megörülünk, ha busó közeleg, márpedig jönnek-mennek, nagy zajt csapva, tréfálkozva, mindig készen egy közös fotóra. Az egyik megkínál a sörösüvegéből, nem iszom sört, mondom, mire: szagold csak meg! Hát persze, pálinka. Előttem egy lány kap a hátsójára a bikacsök ostorral, nem bántja a busó, épp csak megpiszkálja és nevetnek: termékenységvarázslat ez meg egy kis incselkedés: a lány szépnek találtatott. 

A Deák téri gasztroudvarra érkezünk, pecsenye és forraltbor illata keveredik. A színpadon folyamatos a műsor, a sokácok kis lépésekkel táncolnak, nem olyan vehemensen, mint a magyarok, de a fiatalokat is érdekli, úgy kell rászólni a bakancsos lányra, hogy nem illik felállni a padra, mások enni ülnének oda. 

A Széchenyi téren a máglya már várja, hogy meggyújtsák, vasárnap délután ötkor jön el ennek az ideje. Addig sem lehet unatkozni, itt is váltják egymást az együttesek, énekesek, a téren busókocsik körül gyülekeznek a fotózkodni vágyók. A hangulat valóban farsangi, mindenki jókedvű, csak egy kislány pityeredik el és bújik apja vállába, amikor hirtelen szembe találja magát egy nagy fekete busóval. Hamar megvigasztalódik, apja karjának biztonságából nevet vissza könnyein át, amikor a busó kedvesen megszólítja és kinéz a maszkja mögül. 

Megyünk tovább, a Hungarikum udvarba, a Jankele udvarba, a szerb templom udvarára – útközben látunk egy velencei élőszobrot, mit keres itt? -, a Busóudvarba, meglessük a busókat pihenés közben a Síp utcában – sokác módra, a tűz köré helyezett mázas csuprokban fő az ételük -, végigmegyünk a Duna-parton, csúcsforgalom van a kompon, itt kelnek át vasárnap a busók a Dunán. Ránk sötétedik, érezzük már a lábunkban a kilométereket, megpihenünk a gasztroudvarban, közben jönnek-mennek a busócsoportok, nincs két egyforma álarc, egyforma öltözet. Megállapítjuk: ezt egyszer valóban látni kell, átélni, belekóstolni, megérezni, mert ez tényleg egyedülálló, ilyen nincs a világon!

Vasárnap még visszajövünk, legszívesebben hétfőre, keddre is maradnánk… Majd jövőre!