RETRO RÁDIÓ

Lecserélnéd a lakásbiztosításodat? Ezekre figyelj nagyon, mielőtt megkötöd az újat!

K. C.
Szerző
K. C.
Létrehozva2024. 02. 11. 11:00

Jön a nagy lakásbiztosítási kampány!

A lakásbiztosítók az inflációt követve idén közel 18 százalékkal emelhetik a díjakat. Márciusban lehetőségünk lesz az ajánlatokat összehasonlítva kedvezőbb konstrukcióra váltani – hívja fel a figyelmet Vincze Krisztián, a GV Hitelközpont ügyvezető tulajdonosa.

Fotó: Pexels

1. Egy újabb esélyt jelent

Korábban évente egyszer, a biztosítási szerződésben rögzített évforduló napja előtt 30 nappal volt lehetőségünk felmondani a meglévő lakásbiztosításunkat. Ezentúl idén először március 1-31. között, valamint minden év márciusában költségmentesen felmondhatjuk a szerződésünket. Az írásbeli nyilatkozatnak legkésőbb március 31-ig be kell érkeznie a biztosítóhoz.

2. Megszegjük a szerződést

Ha a határozatlan idejű szerződést tartamengedménnyel kötöttük, tehát a díjkedvezményért cserébe vállaltuk, hogy a szerződést 2, 3 vagy akár 5 évig nem mondjuk fel, akkor a szerződés megszüntetése esetén a biztosító követelheti a díjengedmény megfizetését, amelyet általában időarányosan kell megfizetni.

3. Bukjuk a kedvezményt!

Sokszor nagyobb kedvezményekre számíthatunk, ha ugyanannál a biztosítónál kötjük meg a szerződést, ahol már más biztosításunk, például a CASCO, vagy az életbiztosítás is van. Ugyanez vonatkozik a biztosító váltásra is; figyeljünk az együtt kötésekre, mert az ezekből eredő kedvezmények is megszűnhetnek.

4. A hitel csapdájában

Ha a lakásunkon hitel- vagy jelzálogszerződés van, és emiatt lakásbiztosítással kell rendelkeznünk a kölcsöntartozás megfizetéséig,

fontos, hogy a biztosítási fedezet folyamatos legyen, és az új szerződésre is szükséges a banki engedményezés, mint ahogy az a felmondott szerződésnél is megvolt.

5. Méltatlanul alulértékelve

Figyeljünk arra, hogy a meghatározott biztosítási összeg kövesse az ingatlan aktuális újraépítési értékét. Ha például az otthonunk újjáépítési értéke 50 millió forint, de csak 30 milliós összegre kötöttünk biztosítást, akkor a biztosító nem csak kevesebb összegig, de a kisebb károknál is arányosan fog fizetni.

6. Ami kimaradt a szerződésből

Gondosan becsüljük meg az ingóságaink értékét is, és ennek az összegnek a figyelembe vételével kössünk biztosítást. A biztosító csak azokra az ingóságokra fizet, amelyeket előzetesen bejelentettünk, ezért ha nagy értékű új vagyontárgyakat vásároltunk, frissítsük a szerződést.

(FANNY)

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.