RETRO RÁDIÓ

„Egy okos és tehetséges embert veszített el a világ" – Elhunyt az Oscar-díjas magyar, Major Imre

K. D. R.
Szerző
K. D. R.
Létrehozva2024. 02. 13. 07:20
Frissítve2024. 02. 13. 08:48

Major Imre 2014-ben kapott technikai Oscar-díjat munkatársaival, egy olyan modellező szoftver fejlesztéséért, amit olyan filmekben használtak, mint az Avatar vagy a Harry Potter. A hajdúböszörményi programozó most hosszú betegség után elhunyt.

Hollywoodig és egyenesen az Oscar-díjig menetelt 2014-ben egy magyar programozó, Major Imre. A hajdúböszörményi szoftverfejlesztő társával, Kőhegyi Csabával fejlesztette ki a Mudbox nevű, 3 dimenziós modellező szoftvert, amit később olyan filmek elkészítéséhez használtak, mint az Avatar, a Harry Potter-filmek vagy épp a Pi élete. A szoftver tulajdonképpen egy szobrászprogram, amivel a filmeken dolgozó grafikusok könnyebben meg tudnak formálni filmekben szereplő lényeket. 

Major Imre (jobbról a második) társaival és a modellező programot bemutatva / Fotó: dehir.hu/Szabadhajdú városi hetilap

Egy apróhirdetéstől a technikai Oscar-díjig

A program ötlete 3 grafikustól származott, akik 2004-ben épp A Gyűrűk Ura trilógián dolgoztak. Mivel egyikük, Madjar Tibor magyar gyökerekkel rendelkezett, így kifejezetten Magyarországon kerestek programozót a víziójuk megvalósításához. Így jutott el a hír Major Imréhez és Kőhegyi Csabához egy apróhirdetésen keresztül – írta meg a dehir.hu nem sokkal azután, hogy a fejlesztők átvehették az Oscar-díjat. 

A technikai Oscar-díjat olyan mérnöki, tudományos vagy technológiai teljesítményekért ítélik oda, amelyek jelentős hatást gyakoroltak a filmipar fejlődésére. A Mudbox-ot Imre és Csaba otthonról, egy sima otthoni számítógépről fejlesztette, a csapattársakkal csak e-mailben és chaten kommunikáltak, így mondhatjuk, hogy a program fejlesztése teljesen Magyarországon történt. A Mudboxot már a fejlesztése alatt is használták a filmesek, olyan mozik megalkotásához, mint a Thor és a legtöbb Disney illetve Pixar animációs filmek. A díjat 2014. februárjában vette át a csapat személyesen. 

A technikai Oscar-díjas Major Imre február 5-én hunyt el, mindössze 48 évesen. Munkássága és tehetsége előtt azonban számos mozifilm tiszteleg, szoftverét pedig örök időkig használhatja Hollywood. 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.