RETRO RÁDIÓ

Gyász: Elhunyt Kelemen János

B.
Szerző
B.
Létrehozva2024. 02. 01. 12:18

Életének 81. évében, január 31-én elhunyt Kelemen János Széchenyi-díjas magyar filozófus, italianista, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) rendes tagja - tudatta az MTA csütörtökön.

Kelemen János Kassán született 1943-ban. Szegeden, a József Attila Tudományegyetem olasz-orosz-francia szakon szerzett tanári diplomát 1966-ban, majd az Eötvös Loránd Tudományegyetem filozófia szakát végezte el 1969-ben. Pályája elején gimnáziumban tanított, majd 1970-től az ELTE Bölcsészettudományi Kar Filozófia Tanszékének oktatója lett. Egyetemi tanári kinevezését 1984-ben kapta meg.

Kelemen János szűkebb szakterülete az analitikus filozófia, a nyelvelmélet, valamint a klasszikus olasz irodalom - Dante-, Petrarca-kutatások - és az olasz filozófiatörténet - Benedetto Croce-kutatások - volt.

Az MTA levelező tagjává 2004-ben, rendes tagjává 2016-ban választották.

Kelemen János tudományos eredményeit egyebek mellett 2007-ben Széchenyi-díjjal, 2016-ban pedig Akadémiai Díjjal ismerték el. Temetéséről később intézkednek

 - írták az MTA közleményében.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.