
„Ez lehúzás, két autó után 150 ezret fizetek!” – kiakadtak a budapestiek a parkolásra
Kígyózó sorok, dühös budapestiek: január 31-ig kell befizetni az éves várakozási díjat...
Kígyózó sorokban várakoznak az autósok a budapesti kerületek parkolási társaságainál, január 31-e az utolsó nap az éves várakozási díjak befizetésére a helyben lakók számára. A Metropol Józsefvárosban járt, ahol többen arra panaszkodtak, hogy már egyszer végigállták a sort néhány napja, de nem sikerült elintézni a befizetést, miután áramszünet lett az irodában, ami két napig tartott. A kerületiek egyébként is feldúltak voltak, egyszerű sarcnak titulálták az éves parkolási díj bevezetését a saját házuk előtt - írja a Metropol.

2023 januárjában vezették be a fővárosban az éves parkolási díjat a helyben lakók számára, azt megelőzően ingyen, illetve adminisztrációért kellett fizetni 2-3 ezer forintot. A budapesti kerületek általában hasonló árat kérnek, ez első autó után 1900–2500 forint közötti összegben állapították meg a befizetés összegét. Józsefvárosban azonban a baloldali vezetés ennek tízszeresét határozta meg, 18–30 ezer forint közötti összegben, függően attól, hogy melyik zónába van bejelentve az autótulajdonos.

Lesújtó a helyzet Józsefvárosban, ahol a legdrágább az éves parkolás
Péter azt nehezményezi, hogy nem kérdezték meg az autósok véleményét a tarifákról. „A 2-3 ezret mindenki lenyelte, nem terhelte meg a családi kasszát. De az új rendeletről és a tarifamegállapításról egyáltalán nem kérdeztek meg bennünket, az önkormányzat csak úgy ránk kényszerítette ezt a horribilis összeget, amit most ki kell köhögjünk. A parkolási díj csak egy probléma, mert az autósellenes politika miatt százával elvettek parkolóhelyeket is” – mondta a sorban dekkoló autós lapunknak. Zoltán három évvel ezelőtt egy autóra még nulla forintot fizetett az éves parkolásért „tavaly ez 16 ezer forintra nőtt, de idén már a zónásítás miatt huszonvalamennyi lesz” – mondta a kerületi lakó, aki azért érzi lehúzásnak a díjat, mert szerinte úgy veszik el a parkolóhelyeket, hogy nem biztosítanak alternatív megoldást a parkolásra. Judit az első autóra 34 ezret fizet. Sharmad pedig csaknem 150 ezret kénytelen befizetni, 23 ezret az első, és további 126 ezer forintot a második autója után.

A többi kerület csak jelképes összeget kér
A Metropol utánajárt, melyik kerületben mennyibe kerül a helyi lakosságnak egy autóval az éves várakozási díj.
Belváros önkormányzata gáláns volt és nem változtatott, ingyenes maradt a helyieknek a parkolás. A többi kerület ugyan kér pénzt, de valóban inkább jelképes összegről, maximum: 2 ezer forintról van szó.
- A XIII. kerületben, amennyiben valaki online intézi, 50 százalékos kedvezményt kap, azaz ebben az esetben csak 1000 forint a befizetendő összeg.
- Csak az előállítási díjat, azaz 1920 forintot kell fizetnie egy terézvárosinak.
- Egy Erzsébetvárosban élő 2200 forintot fizet az éves várakozási díjra.
- Egy ferencvárosi is megáll 2 ezer forintban.
- A Kőbányán élők 2500 forintot fizetnek egy évre.
- Józsefvárosban még a nyugdíjasok is az előbbi hétszeresét kell hogy befizessék Pikó kasszájába, míg egy aktív korúnak mélyebben kell a zsebébe nyúlnia, neki 23 ezer forintja bánja a baloldali sarcot.
Éves várakozásra az jogosult, aki:
- az adott járműre valamennyi fővárosi parkolásüzemeltető nyilvántartását figyelembe véve nincs 30 napnál régebbi jogosulatlan parkolás miatt kiszabott és nem vitatott várakozási díj és pótdíjtartozás,
- nem áll fenn a lakóhelyként szolgáló ingatlan után fizetendő, lejárt esedékességű építményadó-tartozás,
- nem áll fenn a gazdálkodói hozzájárulásban megjelölt székhelyként, telephelyként vagy fióktelepként szolgáló ingatlan után fizetendő, lejárt esedékességű építményadó-tartozás. Erről a kérelmezőnek a hozzájárulás igénylésekor nyilatkoznia kell.
- Lakossági várakozási engedély annak adható, akinek az állandó lakóhelye az adott kerület közigazgatási területén van, és a kérelemben megjelölt járműnek ő az üzembentartója.







