
Földönkívülit fényképeztek Karcagon - Fotó!
Henriettát elmondása szerint korábban már meglátogatták az idegenek, most éppen a párjával kirándult, amikor lencsevégre kapott egy földönkívülit.
Az egész országot a Karcagon fotózott idegen tartja lázban; többen is úgy vélik, hogy Henriettának sikerült megörökítenie egy földönkívülit.

„Arra gondoltam, hogy földönkívüli lehet”
Tegnap a Zádor-hídnál jártam a párommal, ott készítettem ezt a képet, amit csak akkor néztem meg, amikor hazaértünk; és észrevettem azt a furcsa arcot a Nap felett
- kezdte a Ripostnak Henrietta. „Furcsa volt, rögtön arra gondoltam, hogy földönkívüli lehet, ezért tettem fel egy paranormális jelenségeket összegyűjtő csoportba, hátha más is látja azt, amit én és igen, voltak, akik látták.”

A nő már találkozhatott a földönkívüliekkel
Henriettának nem a mostani volt az egyetlen különös élménye egy UFO-val; öt évvel ezelőtt furcsa találkozásban volt része.
„Este lefeküdtem aludni és hajnalban arra keltem fel, hogy nagyon hangosan hallok valami furcsa hangot, ami a repülő zúgására emlékeztetett, de nem repülő volt” - emlékezett vissza a nő.
Egyre erősödött a furcsa zaj és utána erős fény jött be az ablakon, ami körbement a szobában. Meg akartam szólalni, de nem ment, fel akartam kelni, de az sem sikerült. Aztán láttam a fényben, hogy az ágyamnál egy kis manó szerűség elszaladt és elvitte magával fényt is. Csend és sötétség lett, utána folyamatosan tudtam mozgatni a végtagjaimat.
Heni másnap kiment a házuk előtt lévő erdős területre, de nem látott semmi nyomot. Egész nap kimerültnek érezte magát.
„Megértem azokat is, akik nem hisznek az ilyesmikben”
A nő tudja, hogy a szkeptikusok nem értik meg őt, sőt még bolondnak is titulálhatják, de ő nem ítél el senkit.
Megértem azokat is, akik nem hisznek az ilyesmikben. Azonban velem már sok megmagyarázhatatlan dolog történt.






