RETRO RÁDIÓ

„Rettegtünk attól, hogy valami baja esett” – Épségben megtalálták a rejtélyesen eltűnt fonyódi édesanyát

Létrehozva2024. 01. 18. 18:15

Mielőtt bármilyen tragédia történt volna, épségben előkerült a 27 éves, fonyódi Lengyel Regina.

Közel egy héten keresztül kerestemindhiába családja a gyönyörű, fiatal balatoni édesanyát, Lengyel Reginát, akinek még január 13-án szombaton, a kora délelőtti órákban veszett nyoma. Regina, fonyódi otthonából ismeretlen helyre távozott, elektromos rollerén és telefonján kívül pedig minden mást maga mögött hagyott.

Regináért egy ország aggódott Fotó: Olvasói

A fiatal édesanya napokon keresztül semmiféle életjelet nem adott magáról, így szerettei fejében már a lehető legrosszabb forgatókönyv is megfordult. Bár korábban már volt rá példa, hogy Regina szó nélkül távozott otthonából, előbb-utóbb mindig hazatért, egészen a mostani esetig. 

Regina sajnos rossz társaságba keveredett. Nekünk csak annyit mondott, randevúra készül, de az eltűnés reggelén én már nem is találkoztam vele

– mondta el korábban a Borsnak Tímea, a fiatal hölgy nagynénje, majd hozzátette, Regina telefonját is kikapcsolta, így azt sem tudták, épségben van-e egyáltalán. A családot több, segítő szándékú ember is megkereste az elmúlt napokban, hamarosan pedig kiderült, Kaposvár és Szigetvár környékén is látták buszra szállni, a lány viszont a jelek szerint erősen bódult állapotban volt. A környékbeliek és Regina rokonai, ismerősei egy emberként fogtak össze és izgultak azért, hogy a fiatal hölgy épségben előkerüljön, annál is inkább, mert félő volt, hogy nem önszántából távozott - január 17-én pedig a rendőrség is körözést adott ki az eltűnt fiatal ellen, ami végül eredményre vezetett

A család közösségi oldalon megosztott bejegyzése eljutott egy kaposvári lakoshoz, akinek hasznos információi voltak az unokahúgom holléte felől. A bejelentéstől számított néhány órán belül épségben előkerült, egy haja szála sem görbült. Óriási kő esett le a szívünkről, rettegtünk attól, hogy valami baja esett. Reginát nagyon várta haza a pici fia, és természetesen az egész család

– zárta a beszélgetést a hölgy nagynénje.

 

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.