RETRO RÁDIÓ

„Orbán Viktor megfordult és azt mondta: kis kezét csókolom" - Balatoni kishuszárok vigyáztak Ferenc pápára

Létrehozva2024. 01. 28. 06:00

Novák Katalin újévi ünnepi beszédében is felhívta az ország figyelmét a fonyódi kishuszárokra. De kik ők?

Életre szóló élménnyel gazdagodtak a tavalyi évben a fonyódi kishuszárok: tizenhárom gyermek utazhatott a fővárosba a Balatonról, hogy részt vegyenek Ferenc pápa fogadásán. A fonyódi fiatalok az utóbbi időben rendszeres vendégek a Sándor-palotánál és kormányzati eseményeken, sőt Novák Katalin az újévi beszédében is megemlítette a kis hagyományőrzőket.

A fonyódi kishuszárok rendszeres vendégek a Sándor-palotánál Fotó: Olvasói

Az I. Gyermek Huszár- és Tüzér Bandérium több mint tízéves múltra tekint vissza Fonyódon. Egy helyi édesapa, Domina Barnabás 2010. március 15-én, ünnepélyes keretek között alapította meg a gyermek huszár csoportot. 

A rohanó hétköznapokban szerettünk volna a helyi gyerekeknek felépíteni egy összetartó közösséget – így született meg az ötlet. A huszárság egy hungarikum, mi pedig úgy gondoltuk, ezáltal a fiatalokat is be tudjuk vonni a hagyományőrzésbe. Kishuszár bárki lehet, óvodai nagycsoporttól egészen felnőtt korig. Az a fontos, hogy legyen a gyermek szívében elhivatottság és hazaszeretet.

- mondta lapunknak Barnabás. A kishuszárok feladata a városi ünnepségek színvonalának növelése – teszik mindezt korhű egyenruhában. Barnabás meghatottan számol be arról, hogy a gyerekek, amint magukra öltik a huszárfelszerelést, egészen átalakulnak: tartásuk, megjelenésük egy szempillantás alatt tekintélyt parancsolóvá válik. Tíz éve részt vesznek a Nemzeti Vágtán, valamint a koronaőrség rendezvényein, a tavalyi évben pedig tiszteletüket tehették Mága Zoltán újévi koncertjén is. A huszárok zászlót vonnak fel, díszsortüzet lőnek, koszorúznak és díszelegnek, nemrég pedig Novák Katalin, köztársasági elnök is felfedezte őket

Nagy megtiszteltetésként élték meg a huszárok Novák Katalin meghívását Fotó: Olvasói

Az elnökasszony 2023 tavaszán Fonyódra látogatott, és annyira megtetszett neki a kishuszárok általi fogadtatás, hogy felvetődött benne: látogatást tehetnénk a Sándor-palotában.

A főpróbát a szlovén köztársasági elnök fogadása jelentette. Barnabás beszámolt arról, milyen rendkívüli izgalommal várták a gyerekek a szentatya érkezését, majd megjegyzi, a gyerekek fogadtatása minden várakozásukat felülmúlta: Novák Katalin süteménnyel, finomsággal és meleg szeretettel üdvözölte őket. 
 

A köztársasági elnöknek mindig van egy kedves szava a kicsikhez, a gyerekek pedig csak úgy hívják: a kedves néni.

Szívet melengető, feledhetetlen történetekből is akad bőven a kishuszárok életében. Ilyen volt többek között, amikor a katari uralkodót fogadták, aki az egyik gyermekhez lépett és megkérdezte a nevét. A fiú fegyelmezetten vigyázzba vágta magát, de választ nem adott, hiszen megtanulta: szolgálatban nincs barátkozás.

Az egyik nagylányunk tartotta a nemzeti zászló egyik sarkát, elé pedig véletlenül beállt Orbán Viktor. Amint a miniszterelnök úr észrevette a fiatal hölgyet, mosolyogva felé fordult és azt mondta: »Elnézést, hogy kitakartam, kis kezét csókolom!«

 - meséli Barnabás, majd zárásként hozzáteszi:

A fő értékek, melyeket képviselünk és szeretnénk a gyerekeknek átadni, az a haza szeretete, a becsület és a tisztesség. Ha ez sikerül, már megérte.

 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.