RETRO RÁDIÓ

Ritka égi jelenséget figyelhetsz meg december elején

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2023. 12. 03. 14:00

December első heteiben ritka égi jelenséget figyelhetsz meg szabad szemmel. A látvány ámulatba ejtő lesz.

A Merkúr szabad szemmel ritkán látható, de most, december első heteiben az égre pillantva gyönyörködhetünk benne; a fényességének és persze a várhatóan tiszta időnek köszönhetően.  

Solar,System,-,Mercury.,It,Is,The,Smallest,And,Closest
Szabad szemmel is látható lesz a legkisebb bolygó Fotó: NASA images / Shutterstock

A bolygót körülbelül fél órával a napnyugta után már észlelhetik a szerencsések. December 14-én körülbelül 7 és fél fok távolságban lesz a Holdtól, így együttesen kápráztatják majd el az észlelőket.

Solar,System,-,Mercury.,It,Is,The,Smallest,And,Closest
A Merkúr felszína hasonló a Holdunkéhoz Fotó: NASA images / Shutterstock

Érdekességek a Merkúr bolygóról

A Merkúr a Naprendszer legbelső és legkisebb bolygója. Már az ókorban is ismerték, nevét a római mitológiából ismert Mercuriusról kapta, aki az istenek hírnöke volt. A bolygó átmérője csak felfelé kerekítve éri el a 2500 kilométert, így a Jupiter Ganymedes és a Szaturnusz Titan holdja is nagyobb nála. Napközelségének köszönhetően csak 88 földi napra van szüksége, hogy megkerülje központi csillagunkat. Napsütötte oldalán 400 Celsius-fok fölé is mehet a hőmérséklet, de az árnyékos részén akár -150 Celsius-fok is lehetséges. Mivel az égitestnek 59 földi napra van szüksége, hogy a saját tengelye körül megforduljon, így igen sokáig élvezhetnénk a pokoli hőséget vagy a vérfagyasztó hideget. A felszíne nagyon hasonlít az égi kísérőnkéhez, a Holdéhoz, mivel számos kráter és bazalttenger borítja  - írja honlapján a Svábhegyi Csillavizsgáló.

 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.