RETRO RÁDIÓ

Mit tud Elon Musk? Meglepő nyilatkozatott tett a Tesla főnöke

Létrehozva2023. 12. 27. 18:30

Úgy tűnik, hogy nem az idegenek fogják eltörölni a Földről az emberiséget.

Nem akarjuk, hogy egész nemzetek tűnjenek el a népességcsökkenés miatt, és ha a lakosságot migránsok helyettesítik, az országok elveszítik identitásukat – hangoztatta Elon Musk amerikai vállalkozó, a világ leggazdagabbnak számító embere az olasz jobboldal Atreju című politikai, közéleti találkozóján Rómában december 16-án. 

Elon Musk egyik kisfiával a nyakában lépett színpadra az Angyalvárnál zajló találkozón - írja az mti. Felszólalásában kifejtette, hogy az emberiség fennmaradását tartja elsőrendűnek, ezért fontos - tette hozzá - gyermekeket világra hozni és életet adni új generációknak. 

"Máskülönben fennáll a veszély, hogy három vagy négy generáció múlva a világnépesség a jelenlegi egytizedére csökken, és a végén az emberiség eltűnik" - jelentette ki.

Úgy vélte, nem szabad megengedni, hogy Japán, Franciaország vagy Olaszország lakossága eltűnjön. Kínában 40 százalékos demográfiai csökkenést jósolt.

Azt mondta, ha migránsokkal helyettesítik a lakosokat, az országok elveszítik identitásukat, és "nem lesznek többé ugyanolyanok, mint korábban, Olaszországot az olaszoknak kell képviselni". Elon Musk hangsúlyozta, hogy kizárólag a törvényes bevándorlást támogatja: azt kell befogadni, aki "tisztességesen és keményen" dolgozik - fejtette ki. Megjegyezte: az ellenőrzés nélküli illegális migráció esetén nem tudjuk, ki érkezik.
 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.