Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2023.12.17.

Heti Top 5: Megpróbáltak nyomást gyakorolni a magyar kormányra, de hazánk továbbra is kitart az álláspontja mellett

Mutatjuk, mi a hét top 5 sztorija a Ripost olvasói szerint.

Európa két nagyhatalmának, Franciaországnak és Németországnak a vezetői, illetve Európai Bizottság és az Európai Tanács elnöke is szó szerint körbevette Orbán Viktort Brüsszelben, és igyekeztek "meggyőzni", hogy támogassa Ukrajna EU-csatlakozását, valamint az ukránoknak szánt újabb pénzügyi támogatást. Azonban Orbán Viktor és így hazánk kitart a meggyőződése mellett. Ennek okait ki is fejtette Orbán Viktor: 

A hét előfeltételből három nem teljesült. Az én számításom szerint még több sem, de három is bőven elég, hogy azt mondjuk, hogy srácok, ha nem teljesítettétek az előfeltételeket, akkor nincs esélye a tárgyalások megkezdésének.

Közrefogták a magyar miniszterelnököt Európa vezetői, de a nyomásgyakorlás nem hatott a magyar kormányfőre. Forrás: Ripost/MTI

Kétségbeesetten keresi egy család az eltűnt gyermekét. Több mint egy hete nem tudnak semmit Jánosról, aki mindössze pár napos ismeretség után utazott el nyaralni egy magyar hölggyel Szicíliába. A férfi szülei igyekeznek minden tőlük telhetőt megtenni, hogy megtalálhassák szerettüket. Azt biztosan tudni, hogy  a párt kidobták az szállásukról és összevesztek, János ezek után tűnt el. A szülők azt kérik minden Cataniában élő magyartól, hogy segítsenek rajtuk, ha tudnak. János fotóját, mivel már nagykorú és nincs élő magyar rendőrségi körözési adatlapja, nem közölhetjük, azt a család tette közzé. itt. 

A festői szépségű Szicíliában tűnt el János  Fotó: Efrem Efre / Pexels (illusztráció)

Budapest egyik külső kerületében kényszerleszállást hajtott végre egy kis repülőgép. A XVII. kerületben az Izbég és a Nemesbük utca környékén egy Cessna 150 típusú repülőgép szállt le az út menti szántóföldre. A Ripost információi szerint a meghökkentő leszállás korántsem volt véletlen, a pilótának kényszerű okokból kellett ezt a megoldást választania. A helyiek beszámoltak róla, hogy az útszakasz mellett nagyobb szántóföld terül el, ám ez közel van úthoz és a lakott területhez is. 

A kis repülő a szántóföldön landolt Fotó: Pexels.com (Képünk illusztráció) / IIryna Liabiodkina

Sokan aggódtak Széll Dorináért a fiatal anyukáért, aki komoly műtét előtt állt. A 21 éves nő, aki egyedül neveli gyermekét 10 órás életmentő műtéten van túl. A bevallása szerint a műtét, a fájdalom, a kórházi lét minden velejárója sem volt olyan rossz neki, mint az, hogy sokáig nem is láthatta Zsombort, a  tíz hónapos kisfiát. Az orvosi beavatkozás után nyolc napig volt kórházban, amiből az első kettőt az intenzíven töltötte. Dorina szeretné, ha a hasonló helyzetben lévő fiatal, egyedülálló anyukáknak példa lehetne a bátorsága és kitartása és azt üzenné, hogy így is lehet, nem szabad feladni. 

Zsombika nagyon hiányzott Dorinának a kórházban Fotó: olvasói

Túl van a műtéten a másfél éves Heléna, az a vajdasági magyar kislány akinek a Ripost olvasói is nagyon drukkoltak, drukkolnak. A gyermeket egy olyan agresszív tumor támadta meg, aminek kezelését nem vállalta el senki Szerbiában, így Olaszországba kellett a családjának utaznia, ám a beavatkozásnak borsos ára volt, 140 millió forint. Azonban hihetetlen összefogás jött létre a Vajdaságban, jótékonysági események egész sora segített a kislánynak, így összegyűlt a pénz a műtétre és az utókezelésekre is, amit Genovába, a Giannina Gaslini Gyermekkórházban végeztek el és ahol lábadozik a gyermek. 

rákos Heléna, adománygyűjtés
Rengetegen összefogtak Helénáért Fotó: YouTube 

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Borzalmas háborús hírt kaptak a kárpátaljai magyarok

origo.hu

Nagyon kemény üzenetet küldött Harry rákbeteg apjának, III. Károly királynak

metropol.hu

Most aztán foghatja a fejét Marco Rossi: Ádám Martinról van szó

life.hu

Egy ruhadarab, amit SOHA ne viselj repülőn: a légiutas-kísérő elárulja miért

hirtv.hu

Paláver: Nadrágszíjas plakátokkal fogadták Debrecenben Magyar Pétert + videó

origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

astronet.hu

Májusi pénzhoroszkóp 2024.: bőséget hoz a Jupiter és a Vénusz

ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

ripost.hu

Óriási balhé a stúdióban! Egymásnak feszültek a TV2 sztárjai

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

ripost.hu

Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Magyar Péter egyértelműen a baloldal mellé állt

INSIDER

„A rémálmom vált valóra” - Nyoma veszett az eltűntkereső Laci gyermekkori barátjának

INSIDER

Több mint 10 fokot esik vissza a hőmérséklet: mutatjuk, hogy mire készülj!

INSIDER

Egymilliárd forint egy magyar kisfiú, Tomika élete

INSIDER

Top 5: Ekkor nézz az égre és minden vágyad teljesül

INSIDER

„Betörte a fejét és addig rugdosta, míg leszakadt a lépe, mégis visszament a bántalmazójához” - családja aggódik Andreáért