INSIDER

Szerző Ripost

Létrehozva: 2023.12.03.
Módosítva: 2023.12.03.

Bakondi György: Európában ma már nincs olyan nap, hogy ne kövessenek el terrorcselekményt vagy annak kísérletét

Európában ma már nincs olyan nap, hogy ne kövessenek el terrorcselekményt, annak kísérletét, vagy ne akadályoznák meg a titkosszolgálatokkal annak elindítását - jelentette ki a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.

    Bakondi György úgy látja, hogy ezek a körülmények "a legkisebb mértékben sem" zavarják azokat, akik előkészítik a migrációra vonatkozó elgondolásokat.
    A főtanácsadó arról is beszélt, hogy az embercsempész-hálózat tagjai "óriási" anyagi haszonszerzés mellett emberek tömegeit juttatják be illegálisan a határőrizeti előírások, a biztonsági követelmények semmibevételével szuverén államok területére.
    Bakondi György közlése szerint az idén eddig 174 ezer határsértőt és ezernél több embercsempészt fogtak el. Ez jelentősen növekvő arány a korábbi évekhez viszonyítva, kivéve 2015-öt, amikor pár hónap alatt négyszázezren lépték át a határt - tette hozzá.

RÉTVÁRI Bence; BAKONDI György
Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI


    A főtanácsadó szólt arról, hogy a szerb politikai vezetés az elmúlt hetekben - a tarthatatlan közbiztonsági helyzet hatására - a rendőrség különleges alakulatainak a bevetéséről döntött. Ennek során nagy számban fogtak el embercsempészeket, tömegével találtak, fegyvereket, lőszert, kábítószert, hamis okmányokat - mondta Bakondi György, hozzáfűzve: ez különösen érdekes, mert általában nincs semmilyen okmány az érkezőknél. A túloldalon levő hatékony rendőri fellépés eredményeként a "napi kezdeményezések, kísérletek száma csökkent és azokat is megakadályozzuk a kerítésnél" - jegyezte meg.
    Bakondi György azt mondta, hogy az embercsempészek részesei egy nagy hálózatnak, amely Afganisztántól vagy Szíriától kezdve egészen Németországig, Svédországig vagy akár Nagy-Britanniáig nyúlik. Ez a hálózat "óriási" anyagi haszonszerzés mellett emberek tömegét juttatja be illegálisan a határőrizeti előírások, a biztonsági követelmények semmibevételével szuverén államok területére - mutatott rá.
    Ennek során a "fegyveres jelleg" az elmúlt másfél-egy éven belül kezdődött el - fogalmazott. Először embercsempész csoportok az összetűzéseikkor használtak fegyvert, aztán később fegyveres támadás ért helyi lakosokat is. Az utolsó időszakban már részben határtérségben, közvetlen határ mentén is a magyar határvédelmi erők megfélemlítése céljából, később pedig valóságosan is tüzet nyitottak magyar-szerb közös járőrre, ami példátlan, soha nem fordult elő itt az elmúlt nyolc-tíz évben - hangsúlyozta.
 Azzal kapcsolatban, hogy Európában ma már nincs olyan nap, hogy ne kövessenek el terrorcselekményt, vagy annak kísérletét, Bakondi György rámutatott: "ez azért veszélyes, mert ha úgy lenne, ahogy most a migrációs paktum tervezetében szerepel, akkor ha ma este valaki rálő a járőrökre géppisztollyal, és holnap bejelentkezik politikai menekültként, akkor be kellene őt engedni, migránstáborokban tartani, míg elbírálják a menekültkérelmét" - mutatott rá.
    Ez a megoldás Nyugat-Európában látványos kudarcot vallott, mert akiket ki kellett volna toloncolni, azok egy része, csaknem nyolcvan százaléka, bent marad az adott országban - jegyezte meg. 

Nagyon nehéz azt elhinni, hogy lehet olyan politikai erő, amely az Európában 2015 óta az illegális migráció kapcsán történteket esetleg pozitívnak tekinti, vagy úgy gondolja, hogy ez a jó megoldás az európai emberek számára

- fogalmazott.
    Azzal kapcsolatban, hogy sok politikai támadás érte a magyarok által a határon felállított kerítést, miközben Finnország most lezárta az összes határátkelő-helyét az Oroszország felől érkező migránsok miatt, Bakondi György azt mondta: 2015-ben, amikor a magyar kormány döntést hozott a műszaki akadályrendszer megépítéséről, akkor megnézték, hogy Európában milyen megoldások voltak. Azt látták, hogy Görögország és Törökország, valamint Bulgária és Törökország határán, továbbá Marokkó és Spanyolország határán, angol-francia közös koprodukcióban az alagút bejáratánál, kerítést építettek. Látható volt, hogy ez az egyedüli megoldás a tömegek távoltartására, feltartóztatására - jelentette ki. Azóta számos ország követte ezt a példát, de egyedül Magyarország került "szüntelen politikai támadások kereszttüzébe" - jegyezte meg.
    

Bízom abban, hogy a súlyos következményekkel járó terrorcselekmények és közbiztonsági válsághelyzetek elérték a lakosság politikai tűrőképességét, és az európai uniós választásokon egy fordulat következhet be az Európai Parlament összetételében, amely azonnali kihatással lehet az Európai Unió migrációs politikájára 

- mondta Bakondi György.

 

origo.hu

Szoboszlai Dominik magyar csapattársat kaphat Liverpoolban

ripost.hu

Felkavarta az állóvizet Szabó Zsófi, sármos olasz színész oldalán tűnt fel

metropol.hu

Falatnyi bikiniben készül Budapestre a világ legdögösebb focista bombázója – Videó

hirtv.hu

Őrült ötletelésekről és hatalmas „balhéról” is beszámolt Szijjártó Péter Brüsszelben

ripost.hu

Belép az Ikrekbe a szerencse bolygója: ez a 3 csillagjegy teljesen új életet kezd

vg.hu

Kiderült, hol folytatja pályafutását Gulácsi Péter

ripost.hu

Megmondta a véleményét Szoboszlairól a Liverpool legendája

lakaskultura.hu

A mosógépet nem a vízkő teszi tönkre: durva, mi okozza a bajt

ripost.hu

Gyászol a Buckingham-palota: mindenki szíve összetört

ripost.hu

Ellepték a kerted a csigák? Így inthetsz búcsút nekik nyomban

ripost.hu

Szerelem a láthatáron: három csillagjegyre júniusban boldogság vár

ripost.hu

Betegséggel küzdött, elhunyt a világbajnok magyar kézilabdázó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Európa ilyet még nem látott, százezreket várnak szombaton a belvárosba

INSIDER

Böjte atya: Egyesek háborúra készülnek, mi a békére

INSIDER

Még jó, hogy fel kell tüntetni! Egyetlen boltban 29 összement termék!

INSIDER

Újabb lépés a világháború felé: térképen az amerikai fegyverekkel támadható orosz célpontok

INSIDER

„A teste sokkal közelebb van, mint azt bárki gondolná” – léleklátó keresi a verőcei hajóbaleset utolsó áldozatát

INSIDER

Irány a világűr! - magyar vadász is jelentkezett, de végül egy gépészmérnök lett a kiválasztott

INSIDER

Könnybe lábadt Király Nóra szeme, mellette zajlott a lánykérés

INSIDER

Világszenzáció Visegrádon: teniszpálya alatt bukkantak kincsekre