tóth gabi
Madaraktól hangos a nádasladányi farm, ahol közel száz, szebbnél szebb jószág kapott helyet.
Csodájára jár az internet népe annak a nádasladányi édesanyának, aki pedagógusnak tanult, szülésznőként dolgozott, de volt már vízimentő és esküvőszervező is, végül mégis úgy döntött, az állatoknak szenteli életét és saját madárfarmot nyit.
Tíz évvel ezelőtt, egy este Dóri férje sérült papagájjal tért haza, akit aztán a házaspár megmentett és nagy szeretetben nevelt – ekkor vette kezdetét az a folyamat, aminek eredményeként mára már közel száz jószággal büszkélkedhet a nádasladányi család. A madarak között megtalálhatók gyöngytyúkok, kacsák, libák, tyúkok, kakasok, mellettük pedig közel húsz beszélő papagáj és ausztrál emuk is helyet kaptak a farmon. Dóri és férje, Szilárd, pénzt és energiát nem sajnálva mindent megtesznek azért, hogy a náluk élő és mentett állatoknak a lehető legjobbat adhassák. A hölgy lapunknak elmesélte, előfordult, hogy egy szinte teljesen élettelen jószágot mentettek meg a pusztulástól.
A kisfiunk már a hasamban is a papagájok rikácsolását hallgatta, ő ebbe született és nagyon élvezi. Szórakoztató pillanatokból is van nálunk bőven, ilyen például, amikor a papagáj a mi hangunkon megkérdezi: »Mi van? Hol a kutya helye? Mit csinál a macska? Menj a helyedre!«
Az állatok nagyon jó helyen vannak Dóriéknál: télen fűtött védőházban alszanak, nyáron pedig átélhetik a "madár-wellnesst", hiszen rendszeresen fürdetik és hűtik őket. A család hosszabb távú tervei között szerepel egy látogatóközpont létrehozása, mellyel a városi gyerekek is megismerhetnék, milyen az élet és az állattartás vidéken. Ebből a célból Dóri létrehozott egy Facebook-oldalt is, ahol ismeretterjesztő, szórakoztató videókkal mutatja be mindennapjaikat a farmon.
Sokan úgy gondolják, én vagyok a magyar madársuttogó, hiszen a legvadabbnak tűnő jószágokat is képes vagyok megszelídíteni
– mondja Dóri, és ez tényleg így van. Az eredetileg vadonélő emuk úgy eszik tenyeréből az almát, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. A boldog környezetben élő madarak szaporodnak is a családnál, Dóri büszkén mutatja a legkisebb családtagot, Noaht.
Nagyon érdekes, de az emuknál nem a tojó, hanem a kakas feladata kikölteni a tojást. A mi Egonunk jelesre vizsgázott apaságból: ötvennégy napon keresztül ült türelmesen és óvta kicsinyét, miután viszont megszületett, gorombán kezdett viselkedni vele, ezért kénytelenek voltunk elválasztani tőle
- mesélt az érdekes jelenségről a hölgy, majd hozzátette, reményeik szerint karácsonyra megtörténhet a családegyesítés, és a kis emu boldogan futkározhat szülei társaságában.