tóth gabi
Egy nap alatt tönkrement az addig boldog család élete, Benjámin folyamatos segítségre szorul.
Megszakad az ember szíve a kis Benjámin történetén, aki egy igazi csodagyereknek számított, ugyanis másfél évesen már három nyelven is beszélt, elképesztő gyorsan fejlődött, majd jött egy végzetes szombat este, ami mindent megváltoztatott. A most 4 éves kisfiú egy mogyorószem miatt súlyos agykárosodást szenvedett, enni is csak gyomorszondán keresztül tud.
Láttam a fiamat meghalni. Az édesapja elkezdte újraéleszteni, szívmasszázst alkalmazott és valószínűleg ezzel mentette meg az életét a gyerkőcnek
– kezdte tragikus történetüket a kis Benjámin édesanya, Sárkány Réka a Tények Plusznak.
A mindent megváltoztató baleset óta Réka egyedül neveli a kisfiát, aki a nap 24 órájában édesanyja felügyeletére szorul. A most 4 éves „Benben” mára már csak egy gyomorszonda segítségével tud táplálkozni, pedig teljesen egészségesen született, sőt, másfél éves korára már 3 nyelven is beszélt.
Másfél évesen ő három nyelven beszélt, 60-70 szavas szókincse volt és 2-3 szavas mondatokat is összerakott. Az édesapja izraeli, így a családi nyelv az angol volt, emellett én magyarul beszéltem hozzá, az apuka pedig héberül beszélt Benjáminnal
– mondta Réka. A család a legnagyobb boldogságban élt, egészen 2021. február 13-ig, ezt a napot ugyanis soha nem felejtik el. Éppen vacsorázni készültek, amikor valami olyan történt, ami gyökeresen megváltoztatta az életüket.
Egy szombati napon történt a baleset. Bekapott több darab földimogyorót, amit még reggel dugott el saját magának. Arra emlékszem, hogy ülök a földön és Benben odafordul felém ijedt fejjel és azt sem tudtam, hogy mi a baja, mert ez legalább 15 perccel azután történt, hogy a mogyorókat bekapta. Ő nem szokott a szájában tartani semmit, de valamiért ez az egy szem mogyoró ott maradt, és aztán rossz helyre került
– emlékezett vissza az édesanya a tragikus napra. A mogyoró olyannyira rossz helyre került, hogy a kisfiú pillanatok alatt elkékült, majd teste elernyedt és elájult. A kiérkező mentők azonnal profi szinten elkezdték az újraélesztést, legalább 10 percükbe telt, mire visszahozták Benjámint, az édesanya szerint így nagyjából 18-20 percet volt a másik oldalon.
Ez a közel 20 perces oxigénhiány pedig óriási rombolást végezett a kis Benben agyában: a mindig vidám, eleven és huncut kisfiú kómába esett. Benne volt a pakliban, hogy soha nem tér magához, 3 hónap után azonban felébredt. Réka azóta is nap mint nap különféle fejlesztésekre hordja kisfiát, az édesapa egy éve lépett ki a család életéből.
Ha Te is segíteni szeretnél Benjáminnak, akkor azt itt tudod megtenni:
Számlatulajdonos: Sárkány Réka
Számlaszám: 10404247-93836600-01600000
Közlemény: "Adomány Benbennek."