tóth gabi
Százak jelezték: szolidarításukat kimutava ott lesznek Pistike temetésén.
Mint arról a Ripost is írt, az egész országot megrázta az a november 6-i tragédia, ami egy 16 éves gimnazista fiú életébe került. Ismeretes, G. Pistikét már jó ideje kipécézte magának pár srác, akik folyamatosan cukkolták és zaklatták a súlya miatt, rendszeresen Big Macnek csúfolták, több alkalommal pedig bántalmazták is: mögé osontak, és megpróbálták kigáncsolni.
A bántalmazásokat többször videóra is vették, amit a netre is feltöltöttek, ami még megalázóbb volt az összetört lelkű Pistinek. A fiú ezért azon a szomorú napon már nem bírta tovább, és végső kétségbeesésében a vonatsínekre sétált, ahol elgázolta az érkező járat. Halálának hírére a fél ország gyászba borult, az ismerősök és barátok mellett ismeretlenek is kiálltak a bántalmazott fiú és családja mellett, zaklatóira pedig valóságos népharag zúdult. Az eset körülményeit jelenleg a rendőrség is vizsgálja.
A fiú temetését a napokban tartják meg:
Elbúcsúzom, de ott leszek, ahol a szél zúg, a Nap nevet
– áll a 16 éves fiúcska gyászjelentésén, amely szinte minden sümegihez eljutott. Pistikét a sümegi temetőben helyezik örök nyugalomra, a szertartáson pedig százak vesznek részt.
Az biztos, hogy az iskolája és a barátai mind ott lesznek, de az is biztos, hogy olyan sümegiek is részt vesznek rajta, akik személyesen nem ismerték Pistit, csak együtt éreznek a családdal
– mondta a Ripostnak egy helyi férfi. Hozzátette: ő maga úgy tudja, hogy még más településekről, sőt, a messzi Budapestről is érkeznek gyászolók.
– A történtek mindenkit sokkoltak, így más városokból is úgy tudjuk, hogy jönnek olyan gyászolók, akik csak el akarnak tőle köszönni. Megérdemli ő is és a család is, hogy méltó módon búcsúzzanak tőle – szögezte le a férfi.
Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123-as ingyenes lelkielsősegély-számot, vagy keresse fel a www.ongyilkossagmegelozes.hu oldalt!