RETRO RÁDIÓ

Rejtélyes tragédia: háza mellett állva égett halálra a tulajdonos Halásztelken

B. T.
Szerző
B. T.
Létrehozva2023. 11. 28. 08:30
Frissítve2023. 11. 28. 08:44

Pár órás különbséggel két tragikus tűzeset is történt Pest vármegyében.

Egy nap alatt két halálos háztűz is történt Pest vármegyében, méghozzá pár órás különbséggel. Először Isaszegen, a Rákóczi utcában csaptak fel a lángok egy családi ház szobájában, kora délelőtt. Információink szerint a hálószobában, az ágy körül keletkezett a tűz, úgy tudjuk, az áldozat az ágyban dohányzott. 

Két halálos tűzeset is történt / Fotó: Pexels (illusztráció)

A Katasztrófavédelem munkatársai elmondták:

Egy ágy izzott az egyik szobában, és az épület megtelt füsttel. A gödöllői hivatásos tűzoltók eloltották a tüzet, visszahűtötték az izzó részeket, majd hőkamerával átvizsgálták a helyiséget

közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság. Úgy tudjuk, hogy az illetőt, bár kihozták az épületből, és átadták a tűzoltókkal együtt kiérkező mentőknek, életét már nem lehetett megmenteni, és nem sokkal később életet vesztette

Alig pár órán belül hasonló, de még a korábbinál is rejtélyesebb eset történt, méghozzá Halásztelken, valamivel 12 óra után. Ott egy Katona József utcai házhoz riasztották a tűzoltókat, miután a ház melléképülete előtt kigyulladt a szemét: 

Tűz keletkezett Halászteleken, a Katona József utcában, egy lakóház udvarán. Hulladék égett egy mintegy tíz négyzetméter alapterületű melléképület ajtaja előtt

közölte ez esetben az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság. Ebben az esetben is tragédia történt: a lángoló hulladékhoz közel ment egy házban lakó férfi, aki - eddig ismeretlen okokból - szintén életét vesztette.

Egyelőre egyik esetben sem tudni, hogy pontosan mi okozta a lángokat, ezt később szakértői vizsgálat segít majd megállapítani. 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.