RETRO RÁDIÓ

Még alacsonyabb lehet csok plusz kamata

B.
Szerző
B.
Létrehozva2023. 11. 24. 11:57

Lehetnek olyan bankok, amelyek 3 százaléknál is alacsonyabb kamattal kínálják majd a csok plusz konstrukció támogatott lakáshiteleit, miután a társadalmi egyeztetésre kerülő részletszabályok szerint nem fix 3, hanem maximum 3 százalékos lesz a kamatszint - emelte ki pénteken kiadott közös elemzésében az ingatlan.com és a money.hu.

Már a 3 százalékos kamat is nagyon kedvező a jelenlegi piaci környezetben, de az ennél alacsonyabb kamatot majdnem példátlannak nevezte a közleményben Korponai Levente, a money.hu vezetője.

Arra is felhívta a figyelmet, hogy a kamattámogatást a 3 százalékos kamatig finanszírozza az állam, ha ennél olcsóbban nyújtanának hitelt a bankok, azt már maguknak kell kigazdálkodniuk.

A csok pluszos ügyfelekért folyó banki verseny azért is lehet kiélezett, mert a támogatott hitel indulóköltségeit is maximálná az állam 300 ezer forintban. Ezen felül már csak az értékbecslés és a helyszíni szemle díját számíthatnák fel. Korponai Levente szerint azonban fokozódhat a verseny a bankok részéről, mivel a piaci alapú hitelezés továbbra is döcög, így a csok plusz lehet a bankok "ügyfélszerző csodafegyvere".

A jövőre induló új lakástámogatási programban a gyermekek számától függően 15-50 millió forintos lakáshitelt igényelhetnek az arra jogosultak.

A társadalmi egyeztetésre bocsátott jogszabálytervezet szerint az ingatlan minimális alapterületével kapcsolatos feltételek megegyeznek a 2016 óta érvényben lévő csok-szabályokkal. A társasházi lakások minimális alapterülete - a gyermekek számától függően - 40-60 négyzetméter, a családi házaké 70-90 négyzetméternek kell lennie. Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője arra is felhívta a figyelmet, hogy a csok pluszos otthonok maximális alapterülete nincs korlátozva, de a megvásárolt ingatlan vételára nem haladhatja meg a 150 millió forintot, első közös otthon esetében pedig a 80 millió forintot. Az ingatlan.com adatai alapján az eladó lakások és házak csaknem 80 százaléka megfelel a feltételeknek, így a csok pluszos vevők jelenleg több mint 120 ezer eladó lakóingatlan közül választhatják ki a következő otthonukat.

Az elemzésben kitértek arra is, hogy a csok plusszal továbbköltöző családoknak nem kötelező eladniuk a meglévő ingatlanukat, de a következő otthonuk értékének nagyobbnak kell lennie.

A korábbi csok-igénylők is élhetnek a csok plusz lehetőségével, de csak akkor, ha a korábban igényelt kamattámogatott hitelt és a vállalt, de még meg nem született gyermekre jutó csok összegét visszafizették

 - hívta fel a figyelmet az elemzés.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.