tóth gabi
A szórakoztatás polihisztorának is nevezték, balett-táncosból lett újságíró, több könyvet is írt.
Balett-táncos, revütáncos, énekes, operettszínész, segédrendező, koreográfus, bábszínházi ügyelő, újságíró, kritikus, korrektor, nyelvőr: felsorolni is nehéz, mi minden volt életében Kisgergely József, akinek halálhírét Szalai Zsolt, a Ruttkai Éva Színház igazgatója jelentette be kedden este. A hír rengeteg embert megrázott, Gergőnek, ahogy a szakmában hívták, rengeteg barátja volt. Kisgergely József november közepén került kórházba, az intenzíven ápolták. "Sok rosszat állapítottak meg nála" - írta akkor egy ismerőse. Egykori munkahelye, a Maxim Varieté rajongói az elmúlt napokban szorítottak, imádkoztak a gyógyulásáért, ám mindhiába.
„Nem voltam egy kirobbanó tehetség, nálam nagyobb neveket sodort el saját hiúságuk. Jöhetett bármilyen váltás, én mégis túl tudtam élni mindenkit” – nyilatkozta 2017-ben saját magáról Kisgergely József. Első színházi élménye a Pillangókisasszony volt a Miskolci Nemzeti Színházban, ami aztán meghatározta jövőjét. „Ötéves lehettem, és egy életre megfertőződtem. Később a színészet után vágyakoztam, egy újsághirdetés révén mégis a balettintézetben kötöttem ki” – mesélt a kezdeti évekről. Kalandos életútjába sok minden belefért: az Állami Balett Intézet után a Fővárosi Operettszínházhoz szerződött, majd az Állami Bábszínházban dolgozott, legszebb éveiben pedig a Maxim Varieté revütáncosa volt. „A Maximba hirdetés útján kerestek táncosokat, elkísértem egyik ismerősömet, őt elutasították, engem 12 évre felvettek négy tehetséges táncossal együtt. Egyre jobban megismertem ezt a fordított, sajátos szabályok szerint működő világot, a revüt, lubickoltam a sikerben. Az ország négy legjobban fizetett férfitáncosa közé tartoztam. Később szólista lettem, és a „Grazy Cabaret" című műsorral együtt naponta négy teltházas fellépésem is volt, összesen mintegy 13.600” – mesélt erről az időszakról, amiről első könyvét, az Éjjeli pillangókat írta. 1991 és 1995 között a Fővárosi Operettszínház színpadán játszott az Őrült nők ketrecében, amit élete legnagyobb sikereként könyvelt el, a társulattal pedig bejárta az egész világot akkoriban. Ötvenedig születésnapján a színpadon táncolhatott, úgy ünnepelt, végül 1999-ben búcsúzott el végleg a színház és a tánc világától. Ezután kritikusként, újságíróként, végül korrektorként tevékenykedett, és az írás világában is számos barátságra tett szert.
Legeslegnagyobb sikerének azonban mindig is családját tekintette, hatalmas szeretettel mesélt róluk kollégáinak. „1972. május 2-án Miskolc és Budapest között vonatozva megismerkedtem a pécsi születésű Mészáros Ágival, akivel 1974. augusztus 18-án összeházasodtunk. Óvónő feleségem megajándékozott két szép gyerekkel, 1975-ben a családi hagyományt fodrászként öröklő Évával és 1979-ben a később programozó-matematikussá lett Ádámmal, ők pedig egy-egy fiú unokával” – nyilatkozta róluk.
Hogy Kisgergely József mennyire szerencsés ember volt, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a hetvenes években lottónyertes lett. „Egyetlen szelvénnyel, állandó számokkal egy évig lottóztam, amikor 1971-ben négyes találatot értem el, ami akkor 110 ezer forintot fizetett (nem sokkal később első fizetésem 1.600 forint lett)” – mesélte.
Halálának híre rengeteg régi kollégáját megrázta. „14 éven keresztül dolgoztam vele együtt a Napi Ásznál, a Star Magazinnál és a Sorry magazinnál. Közvetlen munkakapcsolatban voltam vele, hiszen én szerkesztettem az újságokat, ő pedig a korrektor volt. Nekem sok jó emlékem van vele, nagyon szerettem őt, nagyon sok őszinte beszélgetésünk volt, az egész életét elmesélte. Nagyon sokat mesélt az unokáiról, neki az nagy boldogság volt, nagyon sokszor látogatta őket. Jó ember volt, segítőkész. Vicces emlékeim is vannak róla. Nagyon megrázott engem is a halála” – nyilatkozta a Ripostnak Soltész Mónika, a Mediaworks újságírója.
„2004-2015-ig dolgoztunk együtt. Amikor szinte gyakornokként odakerültem a szerkesztőségbe, ő abszolút segítőkész munkatárs volt, terelt, és nagyon jó tanácsokkal látott el, és ez végigkövette a közös munkánkat. Minden témában otthon volt, mindenhez tudott valami jót mondani. Jó humorú ember volt, és olyan furcsa, hogy azt mondjuk, hogy volt, mert olyan, mintha tegnap még együtt dolgoztunk volna” – mesélte Radics Márk József, a Mediaworks szerkesztője.
"Gergő, Isten Veled, végtelenül sajnálom. Itt van a könyved az asztalomon. Örömmel emlékszem vissza az együtt töltött időnkre a Komédiásban munka után. Különleges ember voltál, szerettelek, szeretlek" - búcsúzott egy ismerős.
Kisgergely József 74 évet élt.