Csak egy sört kértek a Csíkiben - elképesztő, ami ezután történt velük

Zsíros városi eső hullik, a permet tócsákban áll a villamosmegállóban, a Mechwart ligetnél. Nem akarunk mást, csak egy sört inni. Bemegyünk. Nem szóltunk előre senkinek, mégis várnak. Így kezdődött minden.

Ibolya a ház asszonya:

 - kérdezi gyöngéden, szemével végig a tekintetünket pásztázza, aztán amikor kiderül, hogy bizonytalanná válunk és segítségre szorulunk, egy kis időre a türelmünket kéri. Néhány percen belül egy eddig ismeretlen, új dimenzióba csöppenünk: tizenegy üveges és hét csapolt életútját ismerjük meg a csíki gyárból a Keleti Károly utcáig: a forrásvíz, maláta, komló aranyháromszöge tárul elénk, a csak természetes anyagokat tartalmazó nedűk világa, a 28 napos érlelés és a gyöngéd hab titka, ami puhán ül meg a korsó tetején.

 – kérdezi Ibolya gyöngéden ismét.

A sör nem játék

A Tiltott Csíki Sörház és Étterem, röviden a budai Csíki gasztronómiai utazás a székely ízekhez. 

Ország az országban.

Haza a hazában.

A sörök a hölgytársaságnak éppúgy kedveznek, mint a magyar ipari remekekhez szokott férfifőknek: gyöngédek, buják, harmatosak, szűrtek, szűretlenek, aztán vannak az erősebbek és a még erősebbek, egészen a 9 százalékos mézsörig. És itt álljunk meg egy pillanatra.

 – mondja Ibolya szelíden, óvva vendégeit attól, hogy váratlanul kalapácsütésszerű maflást mérjenek saját fejükre egy téves kombinációval.

 – szól az intelem, aminek egyszerű az oka: a két sör már nehézsúlyú versenyző, egyik sem játék külön - külön sem, nemhogy együtt.

Bólintunk, és ezek után újabb lépcső következik, betekintést nyerünk a likőrök tárházába. A sörpárlatok mellett két likőrnél teszünk apró kitérőt: a meggyes olyan telt ízeket hordoz, mintha kóstolása közben magán a meggyfa tetején ülnénk, ahonnan éppen most szedték, az áfonyás pedig talán az utóbbi évek legnagyobb találata: 25 százalékos erejével és bohó, könnyed, karcok nélküli aromájával egy könnyed este tökéletes kiegészítője. Selymes és nem támad bitangul, mint a tökéletlen párlatok.

– jegyzi meg halkan Ibolya, majd egy lapot tesz elénk.

Salvador Dali a tányéron

Estebéd – ez még oké, mondom magamnak, ezt még értem az étlapról, de a következő két szónál már megakadok:

Vinete variációk.

- Padlizsánkrém – súgja halkan a mellettem ülő lány, padlizsánkrém, ma is tanultál, telepi menzakirály.

Pazar első felvonás, hozzá fatüzelésű kemencében sütött pityókás kenyér.

A leves következik, aranyló pompával, úgy ahogy csak Krúdy tudott írni róla, úgy ahogy Huszárik Zoltán Szindbád című filmjében Latinovits nagy rákészüléssel kanalazza, a közepén húsgömbőccel.

Egy újabb tányér jön, igazi meglepetés: rajta egy nyári naplemente. Vöröses ég alján sárga napkorong, a színek, mint egy Dali festményen.

Túrós puliszka az rókagomba raguval. A puliszka omlós, belsejében rejtőzik a túró, a ragu óvatosan öleli körbe a műremeket.

Rövid pihenő után csíki válogatást ajánl Ibolya, csülök, és az egyéb különleges fogások lágy torma és mézes mustár kíséretében kerülnek az asztalra.

- Zárásként legyen barna sörös csokoládétorta vadmálna fagylalttal – úgy, ahogy nálunk szoktuk, teszi hozzá Ibolya, majd kiegészítőként meggylikőrrel zárunk. 

Így lépünk ki a gasztronómiai kalandparkból, ahol azt is megkóstoltuk, amiről egy órája még azt sem tudtuk, hogy létezik.

Ez történik az emberrel, ha „csak egy sörre” beugrik a budai Csíkibe.