Donald Tusk: a NATO katonái már Ukrajnában vannak

KÜLFÖLD
Létrehozva: 2023.10.23.

Mit is ünneplünk pontosan október 23-án?

Összegyűjtöttük az ünnephez kapcsolódó történelmi eseményeket és az ebből az alkalomból megrendezésre kerülő idei programokat is. Ezt érdemes tudni az október 23-ai megemlékezésről.

1956. október 23-án Budapesten az egyetemi diákság felvonulásával kezdődött a szovjet megszállás és a kommunista elnyomás elleni felkelés, ami végül véres összecsapásokkal és kivégzésekkel végződött. Ezen a napon egyrészt a magyar hősökre emlékezünk, másrészt a Magyar Köztársaság 1989-es kikiáltására. Lássuk, mi is történt pontosan ezen a napon és milyen programokkal emlékezhetünk meg idén ezekről.

október 23-ai hosszú hétvége
Ezt érdemes tudni az október 23-ai megemlékezésről. Fotó: oktober23.kormany.hu

Mit ünneplünk október 23-án?

1956. október 23-án az egyetemi diákság felvonulása után a Parlament előtt már több százezer fő hallgatta Nagy Imre reformokat ígérő beszédét. A fegyvertelen tömegre a Rádió épületénél leadott véres sortűz hatására estére fegyveres felkelés bontakozott ki. A tüntetők ledöntötték a Dózsa György úti Sztálin-szobrot, a kommunista diktatúra jelképét, és hajnalra elfoglalták a Magyar Rádió épületét. Az ezt követő napokban Nagy Imre kormánya megtette a kezdő lépéseket a demokratikus átalakulás felé és a szovjet csapatkivonási tárgyalások is megkezdődtek. November negyedikén azonban az orosz tankok hadüzenet nélkül megindultak a főváros ellen, november tizedikére pedig legyőzték a budapesti civileket és kezdetét vette a megtorlás. Százezrek menekültek el az országból, ezreket börtönöztek be, és több száz forradalmárt kivégeztek. A forradalom leverését követően tilos volt október 23-ára emlékezni, sőt megemlíteni is. A véres események emlékét csupán a külföldre emigráltak őrizhették nyíltan. A forradalom kezdetének napja csak 1991 óta nemzeti ünnep, amit a 2012-es Alaptörvény is megerősített.

Mi történt október 23. előtt és után?

  • 1956. június 28.: a lengyelországi Poznańban munkásfelkelés tört ki. Mintegy százezer munkás vonult az utcára az élet- és munkakörülmények javítását, valamint szabad választásokat követelve. Miután a tömeg megkísérelte elfoglalni az államvédelmi hivatal épületét, a hatalom a tömegbe lőtt, ezért zavargások robbantak ki. Ezzel a nappal vette kezdetét az 1956-os lengyelországi tüntetéssorozat.
  • 1956. október 16.: a magyarországi reformellenzék a lengyelországi tüntetőkkel rokonszenvezett, és a diákok szerveződése is felgyorsult az egész országban. Szegeden megalakult a Magyar Egyetemisták és Főiskolások Szövetsége (MEFESZ), az első kommunistáktól független ifjúsági szervezet. Október 17-től Budapest, Sopron, Pécs és Miskolc aktivizálódó egyetemi hallgatói is csatlakoztak a MEFESZ-hez.
  • 1956. október 22.: a különböző magyar egyetemek küldötteiket a Budapesti Műszaki Egyetemre irányították, ahol két kar hallgatói nagygyűlést hirdettek. Az éjszakába nyúló tanácskozáson elfogadott tizenhat pontos határozatuk többek között a szovjet csapatok kivonását követelte Magyarországról. A műegyetemi hallgatók az október 22-ről 23-ra virradó hajnalon elhatározták, hogy délután Budapest utcáin tüntetést szerveznek, amelynek célja egyrészt a lengyel nép iránti szolidaritás kinyilvánítása, másrészt követeléseik nyomatékosítása.
  • 1956. október 24.: reggel fél 5-kor az akkori Minisztertanács közleményében gyülekezési, csoportosulás- és felvonulási tilalmat rendelt el. Nagy Imre kinevezett miniszterelnök statáriumot léptetett életbe. reggel 9-kor a rádió közölte, hogy a szovjet csapatok a magyar végrehajtó hatalom kérésére részt vesznek az ún. „ellenforradalom” leverésében.
  • 1956. október 25.: reggel 6 óra 23 perckor a rádió közölte, hogy a „puccskísérletet” az éjszaka folyamán sikerült felszámolniuk, valamint „az ellenforradalmi erők szét vannak verve”.
október 6 zászlófelvonás, Kossuth tér MTI
Október 23-án, hétfőn reggel 9 órakor ünnepélyes zászlófelvonás lesz a Kossuth Lajos téren. Fotó: MTI

Milyen programok lesznek a 67. évforduló alkalmából?

Az 1956-os Forradalom és Szabadságharc Emléknapja ünnepségsorozat október 22-én, vasárnap délután kettőkor kezdődik egy koszorúzással az 1956-os Műegyetemi emlékműnél. 15 órakor Műegyetemi Ünnepség lesz, ahol beszédet mond Dömötör Csaba miniszterhelyettes, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára. Négy órakor hagyományos fáklyás emlékmenet indul, melynek útvonala a következő: Műegyetem – Szent Gellért tér – Szent Gellért rakpart – Várkert rakpart – Casino – Ybl Miklós tér – Clark Ádám tér – Fő utca – Jégverem utca – Bem rakpart – Bem tér. 17 órakor a Bem téren lesz ünnepség, ahol dr. Panyi Miklós miniszterhelyettes, a Miniszterelnökség stratégiai és parlamenti államtitkára mond beszédet, a napot pedig a 17.35-23.00-ig tartó fényfestés zárja a Külügyminisztérium épületén.

Október 23-án, hétfőn reggel 9 órakor ünnepélyes zászlófelvonás lesz a Kossuth Lajos téren, 10.00-18.00-ig pedig a Szent Koronát lehet meglátogatni az Országházban. Az érdeklődők emellett megtekinthetik a Díszlépcsőházat és a Kupolacsarnokot is.

Megtekinthető lesz még a „A magyar törvényhozás ezer éve” c. kiállítás az Országház Látogatóközpontjából nyílóan, az In memoriam 1956. október 25. emlékhely és kiállítás a Kossuth Lajos téren, valamint a Kőtár a Kossuth Lajos téren-olvasható a 23-ai programok hivatalos tájékoztatójában.

Kapcsolódó programok

  • Csepel teherautók lesznek megtekinthető a Kossuth téren.
  • 23-án a 301-es parcellánál egész napos protokollmentes megemlékezések lesznek.
  • Október 22-23. 16 és 23 óra között Fényfestés lesz a Budapesti Műszaki Egyetem K épületén (Duna felőli oldal) és a Terror Háza Múzeum épületén is, amit ugyancsak ingyenesen lehet látogatni ezen a napon.
  • Október 23-án között utoljára lehet ellátogatni a lezárt Pesti alsó rakpartra, ahová ebből az alkalomból számos programot szerveztek.
  • Október 23-án a szentendrei Skanzenbe is érdemes lesz kilátogatni, mivel az ’56-os forradalom időszakának falusi mindennapjait idézik majd meg. A látogatók beöltözhetnek az ötvenes évek ruháiba, kipróbálhatják a Skanzen katonai roburját, a történelmi pontokon pedig a forradalom vidéki eseményeivel ismerkedhetnek.

 

origo.hu

Drámai bejelentés: Lengyelország evakuálására készül a lengyel védelmi miniszter

origo.hu

Agresszív baloldali fiatalok tomboltak és vertek rendőröket

borsonline.hu

Végleg vége? Kiderült, miért szakíthatott L.L. Junior és Dárdai Blanka

mandiner.hu

Váratlan helyen bukkant fel Novák Katalin

ripost.hu

Zseniális trükk kotyogós kávéfőzőhöz: új dimenzióját élvezheted így a kávézásnak

hirtv.hu

Bayer Zsolt bemutatta a Magyar Péter-féle korlátozás „legfontosabb” eszközét + videó

origo.hu

Drámai hír érkezett Ukrajnából, Zelenszkij nem várt lépést tett

astronet.hu

Erre lehetetlen felkészülni – együttállások a Bikában 2024.05.13-tól

ripost.hu

Mutatjuk Magyar Péter igazi arcát

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Ezeknek a csillagjegyeknek szerelmet hoz a nyár, igy készülj fel!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Lesz reptéri gyorsvasút, mehet a magyar cseresznye Kínába - történelmi megállapodások

INSIDER

Kenyeret és sót csipegetett a kínai elnök Budapesten, de miért?

INSIDER

Töltött káposztával vártuk a kínai elnököt Budapesten, ez volt a menü Orbán Viktor díszvacsoráján

INSIDER

Magyar Péter nőellenes kirohanásai egyre durvábbak, mutatjuk az eddigi listát

INSIDER

"Hetekig kómában voltam" – Szörnyű vírus támadta meg a magyar katonát

INSIDER

Te mire költötted a zsebpénzed gyerekként? - egészen meglepő válaszok születtek

INSIDER

Ismét a fél országra veszélyjelzést adtak ki: ilyen idő köszönt ránk a hétvégén

INSIDER

Kiadta Ausztriának a brutális mozis gyilkost Magyarország