RETRO RÁDIÓ

Minden idők legtöbb kifizetett nyereménye a Tippmixen és a Tippmixprón

K. C.
Szerző
K. C.
Létrehozva2023. 10. 16. 12:40

Magyarország a Puskás Arénában is legyőzte Szerbiát.

A belgrádi 2-1-es siker után Budapesten is 2-1-re verte Szerbiát a magyar válogatott az Eb-selejtezők G csoportjában. A sportfogadók persze nem csak Szoboszlaiék sikerének örülhettek, ugyanis a találkozó kapcsán minden idők legtöbb kifizetett nyereménye került játékosaink zsebébe. Mindez azt jelenti, hogy a legutóbbi selejtezőnk több nyereményt generált, mint a 2022-es argentin-sikerrel végződő vb-döntő, ráadásul a fogadások számát tekintve is népszerűbb volt a magyar – szerb a Tippmixen és a Tippmixprón, mint Messiék győzelme, vagy éppen a 2023-as BL-döntő.

Fotó: Szerencsejáték Zrt.

A Szerbia elleni hazai selejtezőt Magyarország kezdte jobban, hiszen Varga Barnabás révén a 20. percben megszerezte a vezetést. A Fradi csatárának gólja 3,50-es szorzót ért a benne bízóknak, a szerb egyenlítés után bombagólt szerző Sallai Roland találata pedig 4,50-es oddsot jelentett fogadóinknak. A mérkőzés kapcsán arra is lehetett tippelni, hogy Varga vagy Mitrovic, illetve, hogy Varga vagy Szoboszlai szerez-e több gólt, mindkét különversenyt a vezetést megszerző csatár nyerte, előbbi esetben 4,55-ös, míg utóbbi összevetésben 3,95-ös szorzóért.

A magyar sportfogadók bizalmát meghálálta a Rossi-csapat, a találkozó végkimenetelére érkezett tippek 50 százaléka lett kiváló, 2,85-ös oddsért. Akik pedig arra tippeltek, hogy Szoboszlaiék már az első félidő lefújásakor is vezetni fognak, 3,50-es nyereményszorzóval kalkulálhattak.

 A Puskás Arénában játszott mérkőzéshez kapcsolódóan rendkívül népszerű volt a „Mindkét csapat szerez gólt” fogadási piac, itt a beérkezett tippek 99 százaléka várt gólváltást – 1,90-es oddsért. Hasonlóan remek találati arányt (99%) hozott a „Hazai csapat – Gólszám 1,5” fogadási sor helyes tippje („Több, mint 1,5”), illetve az „1. félidő - Mindkét csapat szerez gólt?” piac jó megérzése („Igen”), előbbi 2,73-as, utóbbi 4,60-as szorzót ért.

 A tippek számában kiemelendő még a szögletekhez kapcsolódó piacok népszerűsége. A meccsen összesen 13 sarokrúgást végezhetett el a két csapat (3-10), a „Szögletszám 9,5”, valamint a „Szögletszám 10,5” fogadási sorok helyes tippjéért így 2,33-as, valamint 3,00-s szorzó járt, ráadásul előbbi esetében 90%, utóbbinál pedig 94% volt a helyes tippek aránya.

Persze voltak olyan sportfogadók is, akik még nagyobb szorzót szerettek volna elérni. Azon játékosaink, akik a pontos végeredményt találták telibe 9,75-ös szorzóval kalkulálhattak, míg az „1. félidő - Pontos eredmény” piac helyes tippjéért 30,00-s odds járt. Még kiemelkedőbb a „Pontos eredmény - 1. félidő/Végeredmény” fogadási sor helyes tippje („Magyarország 2:1/Magyarország 2:1”), ahol a jó megérzés 100,00-s nyereményszorzóval járt együtt. A Tippmixen és a Tippmixprón több olyan fogadó is volt, aki csak ezt az egy piacot megjátszva ért el milliós nyereményt.

Egy budapesti Tippmix-játékos 10 000 Ft-os téttel, 3-as kötés típusú fogadással 1 210 938 Ft-ot nyert, eltalálva többek között a magyar sikert gólváltás mellett.

Egy Tippmixpro-játékos 10 000 Ft-os téttel, 7-es kötés típusú fogadással 541 019 Ft-ot nyert, helyesen megérezve több esemény mellett Marco Rossi válogatottjának győzelmét, de jól tippelte meg azt is, hogy legalább 8 szöglet mellett a mieink kapnak több büntetőlapot.

A magyar válogatott tehát két 2-1-es sikerrel hozta a legnagyobb csoportrivális, Szerbia elleni Eb-selejtezőket, mindez azt jelenti, hogy a keddi, Litvánia elleni találkozón egy újabb győzelem a biztos Eb-részvételt jelentené. Természetesen a Tippmixen és a Tippmixprón széles fogadási kínálattal elérhető és fogadható már ez a találkozó is. 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.