A TISZA IGENT MOND UKRAJNA UNIÓS TAGSÁGÁRA

POLITIK
Létrehozva: 2023.10.10.
Módosítva: 2023.10.10.

"A kiérkező mentők vitték el mellőle" – törött lábbal is menteni próbálta a betonoszlop alól édesanyja a kis Ricsit

Noha ő maga is súlyosan megsérült, minden erejével a fiát próbálta megmenteni az a nő, akire gyermekével együtt rádőlt egy iskolai betonkapu-elem.

Mint arról korábban beszámoltunk, szörnyű tragédia történt kedd reggel egy budapesti, XX. kerületi iskolánál. Az intézményben korábban papírgyűjtést hirdettek, az összehordott lapokért pedig keddre rendeltek egy hulladékszállító autót. A tehergépkocsi azonban véletlenül nekihajtott a kapunak, és kidöntött egy betonfalat, amely az épp akkor érkező kilencéves Ricsire és édesanyjára dőlt. Hiába érkeztek ki hamar a mentők, a gyermek életét már nem lehetett megmenteni. Pedig – mint az a Bors friss cikkéből kiderül – anyukája a sérülései ellenére is emberfeletti küzdelemmel próbált segíteni gyermekén. Törött lábbal, zokogva próbálta kiszabadítani a kis Ricsit a betonoszlop alól.

A szemétszállító autó döntötte ki a kapu egy részét, ez okozta a tragédiát  Fotó: MG

A környéken állók azonnal tudták, hogy valami hatalmas baj történt, az utcát ugyanis pillanatok alatt sikolyok és zokogás töltötte be.

 – mesélte egy szemtanú.

Az egyik szülő árulta el a lapnak: Ricsi anyukájának eltört a lába, őt azonban ez sem érdekelte, mindent megtett, hogy kiszabadítsa szeretett kisfiát. Sajnos azonban már ő sem tehetett semmit.

"Szegény édesanya zokogva próbálta leszedni a törmeléket a kisfiáról. Utána a kiérkező mentők elvitték mellőle" – mondta a szemtanú.

Állítólag a sofőr is azonnal reagált, amikor észlelte a bajt:

"Ahogy megtörtént, fékezett, kipattant a kocsiból, és elkezdett hátrafele, az anyuka és a gyerek felé rohanni" – mesélték a szemtanúk.

 

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek