tóth gabi
Több sportolni vágyó is felháborodottan nyilatkozott lapunknak egy új divat kapcsán: egyre több szülő dönt úgy ugyanis, hogy játszótér helyett a kültéri sportparkokba viszi gyermekét. Ez azonban nem csak zavarja az ott edzeni vágyókat, de balesetveszélyes is.
Egy óbudai csoportban heves vitát váltott ki Kőszegi Judit bejegyzése, aki arra szeretett volna rávilágítani, hogy a Holdudvari sportpark nem játszótér. Judit képekkel is alátámasztotta, hogy a sportparkot gyerekek lepték el, kiszorítva a sportolni vagy épp rehabilitálódni vágyó időseket, műtét után lábadozókat. Persze ahogy az lenni szokott, kapott hideget-meleget.
A legtöbb szabadidős parkban van egy játszótér és egy sportpark. A sportpark egyik része kifejezetten utcai, saját testsúlyos edzésekre való, a másik pedig egy rehabilitációs rész. Míg a rehabilitációs részeken jellemzően idősek, vagy balesetből rehabilitálódó emberek tornáznak, a sportpark másik részén profi és hobbi sportolók edzenek. Vagyis edzenének! Ezeket ugyanis sok helyen - mint azt írtuk feljebb is, - ellepik a gyerekek.
Judit szerint a probléma nem lokális. A legnagyobb gondot az okozza, hogy míg az anyukák vehemensen kiállnak a saját véleményük mellett, azaz, hogy a gyerekeknek joga van ott játszani – ezt egyébként tábla tiltja, – addig a sportolók mára már beletörődtek, s igyekeznek olyan időpontokban lejárni, amikor nyugodt körülmények között tudnak edzeni, s nem kell azon aggódniuk, hogy véletlenül megrúgják az épp arra totyogó háromévest.
Ezzel az egész kialakult helyzettel két probléma is van. Egyrészt a gyerekeknek ez borzasztó balesetveszélyes, másrészt így nem lehet sporttevékenységet végezni
— magyarázta lapunknak Judit, aki a környéken sétáltat kutyát, és a sportpályán nyújt futás után. Jutka- a 62 éves értelmiségi asszony szintén elkeseredve mesélt lapunknak a kialakult helyzetről.
Nem egyszer tapasztaltam, hogy három-négy ember sportolna, és az édesanyák nem működnek együtt, sőt előfordul, hogy telefonjaikba mélyedve rá sem néznek a gyerekeikre
— erősítette meg lapunknak Jutka, aki uszodába és konditerembe is jár, ám heti egyszer testnevelő tanár férjével kifejezetten kültéri sportpályán edzenek. Dóri, aki személyi edzőként is látogat ilyen pályákat, szintén kétségbeesetten nyilatkozott.
"Én is több helyen tapasztaltam már, hogy zsúfolásig tele vannak a sportparkok gyerekekkel. A legszörnyűbb az, hogy gyakran azt látom, a szülők kifejezetten oda viszik őket, s közben tisztes távolban beszélgetnek" — szörnyülködött Dóri, majd elmesélte, egy vidéki sportparkban az egyik edzőtársát érte is atrocitás.
Egyik edzőtársam csoportos edzést tartott, s szólt a szülőknek, hogy vigyék el a gyerekeket, mert ez veszélyes lehet rájuk nézve. Kikérték maguknak és felháborodva álltak bele a vitába.
A lapunknak nyilatkozók mérhetetlen igazságtalannak vélik azt, hogy emberek nem tartják be az írott szabályt, és ezzel korlátozzák mások jogait, ezért úgy döntöttek, harcolni fognak az igazukért.