RETRO RÁDIÓ

Borzalmas baleset Hódmezőváráshelyen: 7 métert zuhant egy cirkuszi artista

K.B.
Szerző
K.B.
Létrehozva2023. 10. 02. 18:10
Frissítve2023. 10. 02. 18:12

Az artista a halálkerékből esett ki a nézők szeme láttára.

Ijesztő jeleneteknek lehettek szemtanúi azok a hódmezővásárhelyi lakosok, akik vasárnap délután a Richter Flórián Cirkusz előadását tekintették meg. A népszerű show során ugyanis az egyik közönségkedvenc előadás a halálkerék játszódott éppen, amikor az egyik artista lába kicsúszott,  a fiatalember pedig 7 métert zuhant a levegőben. Szerencsére a férfi túlélte az esést, sőt csodával határos módon nem lett nagyobb baja egy-két zúzódáson kívül.

Az esetről a Richter Flórián Cirkusz  a Facebook-oldala számolt be. Artistájuk Alexander kórházba került, ahol egy estére bent is tartották megfigyelésre, azonban hétfőn már újra csatlakozhatott a társulathoz a férfi.

5 évvel ezelőtt hasonló eset történt

A Ripost beszámolt róla, hogy 5 évvel ezelőtt szintén lezuhant egy artista előadás közben a Richter Flórián Cirkusz egyik előadása során. Akkor Debrecenben lépett fel a társulat, és a brazil  The Flying Sergio lengőtrapéz csoport mutatott be ijesztő mutatványokat. A show legvégén pedig a csapat egyik tagja a háló kifeszített széléről akart leugrani, amikor a fémoszlop elmozdult a helyéről és lezuhant a férfi a háló a férfival együtt. Akkor egy agyrázkódással úszta meg az artista, és a saját lábán hagyta el a sátrat. 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.