Évek óta véres terror a nyugat-európai karácsonyi vásárokon

POLITIK
Létrehozva: 2023.09.10.

„Meglett az én kis drágám” – tanyán és erdőben bujkált Gizmo, a karambol helyszínéről eltűnt kis yorki

Augusztus 5-én veszett nyoma annak a közel kétéves yorkshire terriernek, ami egy karambolozó autóból ugrott ki és futott el Szeged és Ásotthalom között. Gizmot egy hónapig égen-földön kereste gazdája, fel nem adva a reményt, aminek meg is lett az eredménye.

Az egész országot bejárta a hír, hogy egy közel kétéves yorkinak nyoma veszett Szeged környékén. Ahogy azt a Ripost is megírta, Gizmo gazdája, Kazi Andrea nyaralni jött haza Szegedre a rokonokhoz augusztus elején, amikor egy őz az autója elé ugrott és elvesztette az irányítását a jármű felett. A kocsi ekkor megcsúszott és átesett az árkon, majd többször is megpördült. Az autóban ült Gizmo is, a kis yorki, aki a karambol után annyira megijedt, hogy amint tudott azonnal kiugrott az autóból és elszaladt Szeged irányába.

A kis Gizmo napra pontosan egy hónapra rá került elő, mint hogy eltűnt. Fotó: Beküldött fotó

Egy hónap után jött a telefon, hogy látták Gizmot egy közeli tanyán

Andrea napokig kereste Gizmot a baleset helyszínére visszatérve, de mindhiába: már lassan kezdte feladni a reményt, hogy kiskutyáját valaha megtalálja. Vissza is utazott Hollandiába, ahol életvitelszerűen él.

Hazaértem a lakásba Hollandiába és összerogytam a fájdalomtól. Nagyon rossz érzés volt, hogy nincs itt velem. Rá egy hétre vissza is mentem Magyarországra, mert éreztem, hogy nem szabad feladnom. Megálltam a baleset helyszínénél újra, arra sétáló embereket kérdeztem, nem akartam elhinni, hogy nincs meg

 – mesélte Andrea a Ripostnak. Gizmo története hamar bejárta az internetet, rengetegen megosztották az eltűnését és az egész környék Andreának akart segíteni.

„Volt pár rosszindulatú ember is, aki azt mondta, hogy az aranysakálok lakomája lett a kiskutyám. Ez  nagyon bántott, de sok pozitív üzenetet is kaptam, rengeteg fotót kutyusokról, hogy esetleg az én kis kutyusom lehet" – árulta el Andrea, hogy mi történt kiskutyája eltűnése után. 

Gizmo azonban rácáfolt a rosszindulatú megjegyzésekre és az elemekkel megbirkózva túlélte az elmúlt egy hónapot. Andrea egyik nap ugyanis telefonhívást kapott egy hölgytől, aki nem merte biztosan állítani, de úgy vélte, hogy Gizmo-t látta a tanyájukon.

Andrea számára szörnyű volt az elmúlt egy hónap. Fotó: Beküldött fotó

Felcsillant a remény

„A 33. kilométerkőnél volt a baleset, ők a 34-esnél laknak, 1-2 kilométerrel beljebb a bekötőúttól. A hölgy elmondta, hogy arra figyeltek fel, hogy eltűnt a cicáknak kitett étel és a komposztból is dézsmált valaki a zöldségekből. Gizmoról tudni kell, hogy imádja a répát, uborkát, a zöldségeket, így felcsillant bennem a remény" – mesélte boldogan Andrea a részleteket, akinek egy ismerőse, Farkas Mónika ment el a tanyához csapdát és vadkamerát víve, hátha lencsevégre kapják a kiskutyát.

Még fel sem szerelték a kamerákat, amikor  jött is a telefon Andreának egy másik lakostól, hogy megvan Gizmo, akit valószínűleg a macskák elkergették a tanyáról így a falu felé szaladt, ahol Koszonits Tibor látta meg erdei séta közben.

A kislányommal és egy barátommal sétáltunk az erdőben, amikor megláttunk egy yorkit. Még mondtam is nekik, hogy biztos ő az, akit hetek óta keresnek. Megpróbáltuk megfogni, de elmenekült, így autóval üldöztük még 1 kilométeren keresztül, mire elfáradt 

– számolt be a hihetetlen találkozásról Tibor, aki végül egy botot nyújtott a kiskutyának, így tudták megfogni. Tiborék a csomagtartóba rakták Gizmot, majd hívták is Andreát, a kutyusnak pedig otthon enni és inni adtak.

„Egyszer csak hívott a gazdi és zokogni kezdett, amikor mondtam neki, hogy valószínűleg megtaláltuk Gizmot" – tette hozzá Tibor, akihez végül Andrea fia és menye mentek el a kiskutyáért. Ahogy Tibor fogalmazott: Gizmot mintha kicserélték volna, azonnal kifutott a sarokból és rohant a családtagokhoz. A kis yorkit ezután a helyi állatorvos, Szőke Csaba és a kutyakozmetikus, Laura is ellátta.

Gazdája már alig várja az újbóli találkozást. Fotó: Beküldött fotó

Vasárnap hazatérhet Gizmo

„A kiskutyámban egy kullancs volt és tele volt bogánccsal a szőre, valamint nagyon lefogyott az egy hónapos kóborlás alatt. Az orvos szerint ha még két hetet kint lett volna a szabadban, már biztosan nem éli túl" – mesélte megrendülve a gazdi, aki most Hollandiában várja a kiskutya hazaérkeztét, akit vasárnap visznek is hozzá a családtagok, öröme pedig leírhatatlan.

Éreztem, hogy nem szabad feladni, hiszen amikor van egy kis lény, akivel együtt éled a mindennapokat azt csak úgy nem fogadod el, hogy nem lesz meg. Hihetetlenül hálás vagyok mindenkinek, aki segített, köszönöm!

– zárta gondolatait boldogan Andrea. 

 

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek