Létrehozva: 2023.09.25.

Világvége hangulat: szórakozásból gyújtogatnak a lomtalanításon Szolnokon – Galéria

Fák és autók is veszélybe kerültek azok miatt a gyújtogatók miatt, akik viccesnek találták a kihordott lomokat felgyújtani Szolnokon. A lakók egy része a hatalmas füstre ébredt, azt hitték, a saját lakásukban pusztít a tűz.

Több autó is veszélybe került azok miatt a gyújtogatók miatt, akik Szolnokon több lomtalanításra kihordott tárgyat felgyújtottak az utcán. Az egyik ilyen helyszín a Botár Imre utca volt, ahol többen meg is örökítették, amint a tűzoltók próbálják eloltani az egyik lomon szétterjedt tüzet. A helyiek szerint valaki szórakozásból gyújtogat, amit azonnal meg kell akadályozni.

Többen is riasztották a tűzoltókat. Fotó: olvasói

Itt a Botár utcában éjjel kettő óra előtt nem sokkal észleltük a füstöt. Akkora volt, hogy azt hittem, hogy a lakásunkban gyulladt ki valami!

- mondta el egy helyi férfi.

"Nem normális, ami itt megy. Egyrészt nem is lehetne hetekkel előtte kirakni a lomokat az utcára, csak akkor, amikor elviszik! Emiatt a tűz miatt rengetegen telefonáltak segítségért. Amikor mi is tárcsáztuk a segélyhívót, közölték, hogy nyugodjunk meg, már előttünk több tucatnyi ember bejelentést tett és pár percen belül meg is érkeztek a tűzoltók."

Jó szórakozásnak találták a gyújtogatást? Fotó: olvasói

A helyi Facebook-csoportokban is hatalmas felháborodást váltott ki a gyújtogatás, ugyanis kiderült: nem csak egy helyre kellett rohannia a tűzoltóknak.

Nálunk a Hild János térnél is valaki felgyújtott egy jókora lomtalanításra szánt kupacot

- mesélte feldúltan egy nő. "Valaki nagyon viccesnek érezhette, hogy a fák és az autók is veszélybe kerültek. Szerintem hamarosan a városvezetés a lomtalanítást is megszünteti, mert ebből is csak a baj van. Itt nálunk egy férfinak a saját kocsiját kellett mentenie, mert hiába parkolt pár méterrel messzebb, a tűz elért odáig. Volt, aki azt mondta, hogy lehet, csak egy égő cigit dobtak a kupacokra és az lobbantotta be, de én ezt nem hiszem... Hiszen több utcában is égtek a lomok. Ez szándékos gyújtogatás! Szégyelljék magukat, akik ilyet csinálnak!"

Az esettel kapcsolatban megkerestük a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányságot. Válaszukkal frissítjük a cikkünket.

A gyújtogatásról készült felvételek itt elérhetők:


 

 

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek