RETRO RÁDIÓ

A hősök köztünk járnak: gyerekek mentették meg egy fuldokló horgász életét Orfűn – Videó

N.T.
Szerző
N.T.
Létrehozva2023. 09. 11. 12:00
Frissítve2023. 09. 11. 12:26

Nem mindennapi jelenetek zajlottak szombat délelőtt Orfűn a Pécsi-tavon.

A beszámolók szerint a férfi egy csónakból esett a tóba, majd beleakadt a lába abba a súlyba, amivel a hajót akarta kikötni. A horgász ezért nem tudott feljönni a víz alól, hiába próbálkozott folyamatosan lemerült.

Orfű, gyerekeke mentettek meg egy fuldokló horgászt
A horgásznak csak perceken múlt az élete Fotó: TV2

Annak köszönheti az életét, hogy a kapálózását észrevette a parton egy nő, aki rögtön segítségért kiabált. Ezt pedig meghallották az iskolások, akik éppen a tavon sárkányhajóztak, így gyorsan a férfihez eveztek, majd kivitték a partra. Az egyik hajó kormányosa elmondta, hogy szerinte a horgásznak csak perceken múlt az élete.

 

Mi kormányoztunk a kollégámmal Szász Szabolcs sporttárssal. A gyerekek pedig eveztek teljes erőből. Amikor odaértünk, akkor két oldalról közelítettük meg a fuldoklót, aki egyből bele tudott kapaszkodni mind a két hajóba, aztán mi kivittük a partra, úgyhogy szerencsésen végződött az eset

 

– mondta Békés Attila a sárkányhajó kapitánya a Tényeknek.

 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.