Létrehozva: 2023.09.21.

Befolyásos asszonyokkal találkozott Novák Katalin: "Több nőre van szükség a közéletben"

Fontos emberek között fordult meg Novák Katalin.

Novák Katalin mindig határozottan áll ki az elvei mellett. Keményen dolgozik Magyarországért, sokat utazik és megbeszélései vannak. Mindezeken túl azért is példaértékű ő, mert ő Magyarország első női köztársasági elnöke. A családos édesanya az ENSZ-közgyűlésen vett részt, és befolyásos nőkkel találkozott, köztük a világhírű színésznővel, Natalie Portmannel. 

"Mi nők, tartsunk össze az ENSZ-ben is, a világban is. Több nőre van szükség a közéletben. Ez nem csak Magyarországra igaz. Az ENSZ-közgyűlésen a közel kétszáz delegációvezetőből mindösszesen hatan voltunk női elnökök. Egyeztettem is a szlovén, a moldáv, a perui és a szlovák elnök asszonyokkal, akik közül én szólalhattam fel idén nőként először az általános vitán. Még jó, hogy olyan női vezetők is vannak, mint Giorgia Meloni.

Az ENSZ-közgyűlés elnöke külön találkozóra invitált bennünket női vezetőket, és azon az ENSZ rendezvényen is a nők helyzetének javítása volt a téma, ahol egyedüli női államfőként vettem részt Matild belga és Ránija jordán királynék, valamint Natalie Portman, ENSZ jószolgálati nagykövet társaságában.

Egy szó, mint száz, sok még a teendőnk, hogy országainkban mind több lehetőséget kapjanak a nők a közéletben. Ezért is hívom a világ női vezetőit Magyarországra 2024 őszén" - írja. 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Teljes az őrület Ukrajnában, elkezdték besorozni az amputált lábú férfiakat

origo.hu

Ezért alázták meg durván Palvin Barbara férjét, Dylan Sprouse-t

borsonline.hu

Döbbenetes taktikázás miatt kellett távoznia Polgár Tündének a Farm VIP-ből

hirtv.hu

Egernek 11 milliárd forintot kell visszafizetnie

metropol.hu

„Éltem a fiatalok életét, családot és gyerekeket akartam" – félrediagnosztizálták Nikit, későn derült ki, hogy májdaganata van

origo.hu

A fürdőkádban fotózták Palvin Barbarát - képek

mindmegette.hu

9 mosási hiba, amitől a ruhák nem lesznek tisztábbak

life.hu

Erősítsd az immunrendszered természetes módon (x)

life.hu

Van megoldás a bakteriális hüvelyfertőzésre: így ismerjük fel(x)

origo.hu

MEGÚJULT AZ INTERSPORT ÜZLETE VECSÉSEN A MARKET CENTRAL FERIHEGYEN(x)

life.hu

A PMS-barát étkezés, ami a súlykontrollban is segítségedre lehet(x)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Döntöttek a CSOK pluszról, itt az összes részlet

INSIDER

Orbán Viktor: 2024-ben az áremelkeésnél nagyobb béremelések lesznek

INSIDER

Miért káros, amit az albán pékségekben veszel? Itt az 5 legfőbb bűnük

INSIDER

Számlagyárat üzemeltethetett az Amnesty International igazgatójának testvére

INSIDER

Már most megveheted ezeket az autópályamatricákat 2024-re

INSIDER

Újra támadnak a banki csalók! Ezúttal Székesfehérváron akarják a bankszámlát megcsapolni

INSIDER

"Nem hittem el, hogy ez velem megtörténhet" - a szerelem erejével győzte le a rákot a magyar énekesnő

INSIDER

„Mindig azt mondta, hogy egyszer elmegy Barcelonába” – világgá mehetett a remeteként élő édesapa, Csaba