RETRO RÁDIÓ

Megállíthatatlan a magyar zsenialitás: az összes elsőséget begyűjtötték a hazai fiatalok a nemzetközi versenyen

H.Á.
Szerző
H.Á.
Létrehozva2023. 08. 27. 10:30

Túlzás nélkül állítható, hogy háziversenyt csináltak a magyar diákok a nemzetközi kémia tornából, ahol csapatban és egyéniben is a legelőkelőbb helyezéseket gyűjtötték be a fiatal lányok és fiúk.

Az augusztus 17. és augusztus 23. között immár hatodik alkalommal rendezték meg azt a középiskolásoknak szóló tudományos vitaversenyt, melyen többek között Szingapúr, Thaiföld, Grúzia, Románia és Mexikó is képviseltette magát.

Cserneczky Balázs, Molnár Máté, Szabó Márton, Járay-Vojcek Hanna, Hegedűs Márton, Papp Marcell (b-j). Fotó: Nemzetközi Kémiai Torna

A diákok olyan, többek között olyan komoly kihívást jelentő feladatokat kaptak, mint például egy kémiai analóg számítógép tervezése, egy áram nélkül, kémiai alapon működő közlekedési lámpa kifejlesztése. A csapatoknak be kellett mutatniuk a saját megoldásaikat, illetve tudományos vita keretein belül megvédeni azokat úgy, válaszolnak a szakmai zsűri kérdéseire, és megtalálják a többi csapat megoldásainak gyenge pontjait.

Ehhez nemcsak a kémiai ismereteikre volt szükségük, hanem a tudományos szakirodalom kritikus feldolgozására, kiváló angol nyelvtudásra, a csapattagjaikkal való hatékony együttműködésre és megfelelő stratégiai gondolkodásra is.

– hangsúlyozta Botlik Bence, a verseny magyarországi szakmai vezetője, aki kiemelte: az angol nyelvű tudományos vitaversenyen a középiskolás diákok hatfős csapatokban igyekeztek a 12 előre megadott feladatot megoldani.

A versenyen hangsúlyt kapott a multidiszciplinaritás (ahol több tudományág nézőpontjai egymás mellett érvényesülnek), így a kémiai témák mellett fizikai, biológiai, illetve mérnöki és informatikai kérdések is előkerültek. A négy fordulós versenyen egyébként több magyar zsűritag is részt vett, akik a BME, az ELTE, a Cambridge-i Egyetem és az ETH Zürich kutatói és hallgatói.

Botlik Bence hangsúlyozta:

A megmérettetés eddigi legeredményesebb szereplését mutatta be a magyar delegáció.

A Nemzetközi Kémiai Torna magyarországi főszervezője Eduline-ak küldött közleménye szerint a győztes magyar csapat tagjai:

  • Cserneczky Balázs,
  • Járay-Vojcek Hanna,
  • Hegedűs Márton,
  • Molnár Máté,
  • Papp Marcell Imre,
  • Szabó Márton.
Zsoldos Tamás, Skenderovic Szonja, Ágoston Barbara, Koharek Anna, Incze Adél, Burkódi Mikes (b-j). Fotó: Nemzetközi Kémiai Torna

Az ezüstérmes magyar csapat tagjai:

  • Ágoston Barbara,
  • Burkódi Mikes,
  • Incze Adél,
  • Koharek Anna,
  • Skenderovic Szonja,
  • Zsoldos Tamás.

Mindkét magyar csapatot Buzafalvi Dénes vezette, a felkészítők és kísérők pedig Bogner Marcell, Botlik Bence Béla, Csoma Balázs, Forman Ferenc, Formanné Kiss Andrea, Répási Gergely, Vaskó Lili és Szappanos Attila.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.