3 hete

Már 100 millióan nézték meg az Orbán-interjút

Az internet népe a magyar miniszterelnökre kíváncsi.

Nagyot ment a Twitteren Tucker Carlson interjúja Orbán Viktorral: szerda hajnalban került ki, és egy nap alatt meghaladta a 100 millió megtekintést. A videó csütörtök reggelig 185 ezer lájkot, 9 ezer hozzászólást és 54 ezer újraposztolást generált.

Fotó: Miniszterelnöki sajtóiroda

A beszélgetés fő témája az ukrajnai háború volt, aminek kapcsán a magyar kormányfő sok olyan összefüggésre mutatott rá, amit a Kijevet támogató brüsszeli politikusok figyelmen kívül hagynak

Nem engedhetjük meg magunknak azt, hogy Oroszország és Ukrajna közötti hosszú határszakasz NATO-határrá váljon. Ez azonnali háborút, veszélyt jelentene mindannyiunkra nézve

− fogalmazott Orbán Viktor, aki szerint ezért is fontos, hogy a magyar kormányzat normális kapcsolatokat tartson fenn az orosszal

Vlagyimir Putyinnal való első találkozásuk során kimondtuk, hogy nem szabad a történelemhez nyúlni, ugyanis a két ország közötti kapcsolat meglehetősen negatív volt az elmúlt évszázadokban. Éppen ezért a magyar kormány igyekszik racionális kapcsolatot ápolni az oroszokkal, különösen a gazdaság és az energia területén

− hangsúlyozta a miniszterelnök. 

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Gyereket vár a magyar női pólóválogatott klasszisa - videó

origo.hu

Ötmillió forintért vett kutyát a TV2 sztárja

metropol.hu

Fekete péntek: megint elgázolt a vonat valakit

hirtv.hu

Vezércikk: Ez egy égbekiáltó dolog

metropol.hu

Kiderült, mi okozta az Eufória fiatal sztárjának a halálát

mandiner.hu

Ezt az olajat ne vásárolják! – májrákot okozhat, visszahívta a Nébih

origo.hu

Rita Ora szinte meztelenül találkozott a hercegi párral - fotó

travelo.hu

Megelevenedik a Hangdómban Csontváry Magányos Cédrusa

vg.hu

Az élelmiszer-infláció letöréséhez nem elég a 6 árharcos multi élelmiszerlánc(x)

she.life.hu

Miért velem hozatja el a főnököm a ruháit a tisztítóból?(x)

ripost.hu

Emlékszel Bud Spencer kedvenc ételére? Íme a recept

life.hu

Folyton fáradt vagy? A depresszió egyik tünete is lehet(x)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Mutatjuk, mit lehet tudni a háromgyermekes anyák SZJA-mentességéről

INSIDER

Így akarják térdre kényszeríteni Magyarországot az ellenfelei, mutatjuk a részleteket

INSIDER

Lebuktak az árspekuláns multik. A hatóság véget vetett a fogyasztók megtévesztésének

INSIDER

Újabb őrült ötlet Brüsszeltől: a mai jogsival csak 110 lenne a maximális sebesség - íme a részletek

INSIDER

Apja öngyilkos lett, volt párja és fia nem állt szóba az esztergomi robbantóval

INSIDER

Eddig van lehetősége a pedagógusoknak jelentkezni az ösztöndíjpályázatra

INSIDER

„Már nem lehetne itt” – Vesebetegséggel jött világra az imádnivaló kisfiú

INSIDER

„Nagy vágyunk egy kerekesszék” – születése óta a betegségével küzd a 17 éves Dani