Létrehozva: 2023.08.15.

Kizuhant a második emeletről, most esélyt kapna a gyógyulásra a mozgáskorlátozott Anita

Páger Anita öt éve zuhant ki egy épület második emeletről. A baleset következtében össze-vissza törte magát, többek között a csigolyája is. A sérülései következtében négy végtagja teljesen lebénult. Most egy különleges, és igencsak drága műtétre gyűjt, ami visszaadná neki a járás képességét.

A 26 éves, vajdasági magyar lány, Páger Anita az átlagos fiatalok életét élte, míg meg nem történt szörnyű balesete. Egészségügyi középiskolát végzett, majd Szegeden tanult tovább egyetemen, ápolás és betegellátás alapképzési szakon. 2018-ban azonban minden megváltozott, amikor a fiatal lány kizuhant egy épület második emeletről és lebénult mind a négy végtagja. Azóta kerekesszékben éli életét, azonban egy új, különleges műtét új esélyt adna számára.

Anita szüleinek azt mondták, jobb, ha elfogadják, hogy lányuk örökre mozgáskorlátozott lesz. Fotó: Beküldött fotó

Nem emlékszik a zuhanásra

Anita élete gyökeresen megváltozott a balesete után, amire egyáltalán nem emlékszik. Kérdésünkre, hogyan zuhant ki az emeletről nem tudott konkrét választ adni, ugyanis poszttraumás stressz szindróma lépett fel nála, ami törölte az emlékét. Az orvosok szerint egyszer talán visszatér Anita emlékezete.

„Félévet töltöttem kórházban, lélegeztetőgépen voltam hetekig. Azóta kerekesszékben élem az életem. Azt mondták a szüleimnek, hogy jobb ha elfogadják, hogy örökre mozgáskorlátozott maradok, de én nem éreztem félelmet. Annyira szeretek élni, tudtam, hogy az én történetem nem ott fog véget érni" – árulta el a baleset utáni hetek és hónapok részleteit Anita, akit mentővel szállítottak a belgrádi kórházba. 

A többéves kemény munkának hála felerősödtem annyira, hogy járókeret segítségével meg tudok állni, ha valaki felsegít, valamint, lépéseket teszek, de azt is csak asszisztenciával

– mesélte Anita, akinek a családja mindent elkövet, hogy könnyítse a mozgáskorlátozott élet nehézségeit.

„Mindennapjaimat az edzések töltik ki. Napi 4-5 órában gyakorlatokat csinálok, emellett heti két alkalommal járok egy magánklinikára Zentára, ahol komplex rehabilitációs kezelésben veszek részt. Amikor épp nem gyakorlatozom kézműves ékszereket készítek, ezzel is edzve az ujjaim finommotorikai készségét"

– tudatta Anita a Riposttal, aki a balesete óta sokkal optimistábbnak és erősebbnek érzi magát.

A gyönyörű Anita nem adja fel a célját, hogy egyszer újra járni tudjon. Fotó: Beküldött fotó

13 millió hiányzik a műtéthez

Páger Anita célja, hogy önálló életre legyen képes.

Hogy ezt mielőbb elérjem abban csak a műtét segíthet. Ez a módszer még annyira új, hogy nagyon sokan nem is tudnak a létezéséről, Thaiföldön kívül csak Mexicóban csinálják

– vallott a beavatkozásról, ami ráadásul nem is olcsó: közel 50 millió forintba kerül. Ehhez már csupán 13 millió forintra van szüksége Anitának, ám a határidő szűkös, augusztus végén el kell utalnia a teljes összeget a kórháznak, hogy október 6-án már Thaiföldön lehessen.

A gyűjtést január 20-án kezdtük, és jelenleg 70%-nál tart, de nem adom fel" – mesélte a Ripostnak a fiatal lány.

Aki szeretne Anitának segíteni az a budihuman.rs oldalán a keresőbe beütve a 1425-ös kód alatt találja meg a profilját, illetve minden adatot, ami az utaláshoz szükséges  Dinár számla: 160-6000001511386-59, devizaszám: 160-6000001512026-79, IBAN: RS35160600000151202679, SWIFT/BIC: DBDBRSBG

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nem titkolja tovább a barátnőjét T. Danny - kép

origo.hu

Kórházba került Tóth Gabi és Krausz Gábor kislánya

borsonline.hu

Újabb magyar sztárpár válik: „Nagyon távol vagyunk már egymástól minden tekintetben”

vg.hu

Ismét háborús bűncselekménnyel vádolja az oroszokat Kijev egy videó alapján

ripost.hu

Sírtak és nevettek, megvan a Dancing with the Stars nyertese

magyarnemzet.hu

Havas Henrik újabb mocskolódása megmutatta, hogy mi a közös benne és Nero von Schwarz kandúrban

origo.hu

Krausz Gábor megható vallomása Mikes Annáról

ripost.hu

Ezt nem hagyta szó nélkül Tóth Gabi: üzent Krausz Gábornak

life.hu

Amennyi nő, annyiféle menstruáció: ekkor beszélhetünk cikluszavarról(X)

ripost.hu

Krausz Gábor élő adásban vallott Mikes Anna iránti érzéseiről

life.hu

A soha véget nem érő PMS - a tünetek az egyes életszakaszokban eltérőek lehetnek(x)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Kozma atya adventről: a várakozás nem tétlenséget jelent

INSIDER

Meghozta az eredményt a babaváró hitel és a CSOK: egyre többen élnek saját lakásban

INSIDER

Döntöttek a CSOK pluszról, itt az összes részlet

INSIDER

Orbán Viktor: 2024-ben az áremelkeésnél nagyobb béremelések lesznek

INSIDER

"Ezért kellett meghalnia?" - döbbenetes részletek Nagy Melanie rokonának tragikus haláláról

INSIDER

Nem csak a gyógyszerek, az étrend-kiegészítők is okozhatnak mellékhatást: itt lehet őket bejelenteni

INSIDER

Idén is hatalmas népszerűségnek örvendett a Mikulásfutás - Képgaléria!

INSIDER

"Teljesen városi lány voltam" - a Remény Farm Annája őszintén vallott a nehézségeiről - Videó!