tóth gabi
A rendőrök azonnal a helyszínre siettek.
A Bors derítette ki, hogy egy motorcsónak elsüllyedt a Lánchíd közelében, a Dunában. A csónakban, úgy tudjuk, hogy két gyerek biztosan utazott, ők a vízbe zuhantak, azonban a velük lévő két felnőtt azonnal segítséget hívott.
A vízirendőrök gyorsan reagáltak és perceken belül a helyszínre értek, ahol azonnal nekikezdtek a bajba jutott gyerekek kimentésének.
A szemtanúktól úgy tudjuk, hogy a művelet fél órán belül sikeresen zárult, és a kicsiket a rendőrök egy mentőcsónakba emelték, majd pedig onnan egyenesen a Kopaszi-gátnál lévő rendészeti központba szállították.
A helyszínen tartózkodók szerint a gyerekek a második születésnapjuk ünnepelhetik, és csak a rendőrök gyorsaságán, szakértelmén és a szerencsén múlott, hogy az eset nem zárult nagyobb bajjal. Egyikük elmondta, hogy ő ugyan nem látta a balesetet, de a háborgó Dunát igen:
Nincs valami jó idő, a hétvégi viharok után pedig szerintem a Duna még inkább hordalékos, és a szeles idő miatt az átlagosnál is durvábban háborog, nem beszélve arról, hogy most jelenleg milyen jeges lehet a víz. Az, hogy két gyereket nem vitte magával az ár, kész csoda, a második születésnapjukat ünnepelhetik. Emellett le a kalappal azok előtt a rendőrök előtt, akik kimentették őket
- mondta egy férfi.
Egyelőre azonban nem tudni, hogy pontosan hogyan történt a baleset, ahogyan azt sem, hogy az eset során megsérült-e valaki, sem azt, hogy mennyi idős gyerekek utaztak a csónakban.
A Bors felkereste az üggyel kapcsolatban az illetékes Budapesti Rendőr-főkapitányságot, akik a következő közleményt adták ki az esettel kapcsolatban:
"A Budapesti Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába 2023. július 7-én 7 óra 57 perckor érkezett bejelentés arról, hogy a Duna fővárosi szakaszán elsüllyedt egy csónak.
Az abban utazó két gyermek és egy felnőtt kisodoródott a folyó szélére, ahonnan a perceken belül helyszínre érkező Dunai Vízirendészeti Rendőrkapitányság rendőrei kimentették őket és értesítették a mentőszolgálatot."