RETRO RÁDIÓ

Gyász: Meghalt Pap Éva, Jászai Mari-díjas színésznő

N.T.
Szerző
N.T.
Létrehozva2023. 08. 21. 19:11

A legendás magyar színésznő Keleti Márton, Makk Károly és Fábri Zoltán filmjeinek az állandó szereplője volt.

84 éves korában meghalt Pap Éva Jászai Mari-díjas színművész. Halálát a Madách Színház jelentette be a Facebook-oldalán.

gyertya
A legendás színésznő 84 éves volt Fotó: Pexels

Mint azt bejegyzésükben írják, Pap Éva 1961-ben végzett a Színház és Filmművészeti Főiskolán. Hivatásos színészi pályafutását a Szegedi Nemzeti Színháznál kezdte, majd később tagja volt a Nemzeti Színháznak, a Vígszínháznak, a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színháznak, a kecskeméti Katona József Színháznak és Nyíregyházán a Móricz Zsigmond Színháznak is.

A Madách Színházban 1994-től 2003-ig játszott. Az Oliver című előadásban az Öreg Sallyt, a Lugosiban Mimi Archot alakította. Legjelentősebb szerepe Németh László Széchenyi című drámájában volt, melyben Crescenitát játszotta férje, Koltai János oldalán.

Pap Évát többtucatnyi magyar filmben is láthatta a közönség; Keleti Márton, Makk Károly és Fábri Zoltán műveinek is rendszeres szereplője volt. Legjelentősebb filmjei között volt az 1966-os Egy magyar nábob és az 1971-es Szindbád.

 

A Madách Színház társulata szomorúan búcsúzik Pap Évától, emlékét szeretettel megőrizzük

 

– zárta sorait a színház.

 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.