tóth gabi
Megkezdték a román határra vezető út építését.
A magyar kormány tervei szerint 2026 végére autópálya fogja összekötni Nyíregyházát és Szatmárnémetit.
Ezt az építési és közlekedési miniszter jelentette be az épülő M49-es gyorsforgalmi út sajtótájékoztatóján Nyírmeggyes határában, ahol az első 28 kilométeres szakasz építéséhez kezdtek hozzá.
Magyarország hídország lett. Kelet és Nyugat, Ázsia és Európa határán vagyunk, de kapocs vagyunk Észak és Dél, a Balkán, Afrika, illetve Észak-Európa között is. Tudatos építkezés eredménye, hogy a legtöbb gyorsforgalmi útszakaszon már az országhatárig autózhatunk
– fogalmazott Lázár János.
Az M3-as autópálya és a magyar–román határ között két részben épül meg a sztráda. A Duna Aszfalt mintegy 175 milliárd forintos beruházással építi meg az első szakaszt, aminek a folytatásaként hasonló nagyságrendből épülhet tovább a pálya a magyar–román határig. A beruházástól azt várják, hogy ezzel elhárul az akadály a két térség gazdasági és társadalmi együttműködése elől.