RETRO RÁDIÓ

Repülj, vonatozz vagy akár buszozz vissza a múltba a Retró Hétvégén a Balatonnál

Julius K.
Szerző
Julius K.
Létrehozva2023. 07. 08. 05:30

Múltidéző utazásokra csábít a MÁV a magyar tenger partján, ahol gőzösre szállhatunk, de felülhetünk egy klasszikus Ikarusra, sőt akár a levegőbe is emelkedhetünk egy utánozhatatlan légcsavaros repülőgéppel.

Július 8-án és 9-én rendezik meg az idei év első balatoni retró hétvégéjét. Ami azt jelenti, hogy a Balaton-parti vasútvonalakon, autóutakon és a levegőben is fantasztikusan felújított klasszikus járművekkel utazhatunk és élhetjük át újra három évtized vasúti, buszos, illetve repülős hangulatát – derül ki a MÁV csoport oldalán lévő cikkből. 

Az M61-es, ismertebb nevén Nohab mozdony fénykorában  Fotó: Mávcsoport                            

A portálon tudatják azt is is, hogy az idei év sztárvonatai a 60. évfordulóját ünneplő M61-es Nohab mozdonyok lesznek. Szombaton a Balaton északi partján a Tekergő gyorsvonatok, vasárnap a Kék Hullám Intercity vonatok élén közlekednek Balatonfüred és Tapolca között. Nincc is retró hétvége a gyermekek és a családok kedvence a gőzösök nélkül, ez most sem kell majd hiányolni, hiszen üzembe állítják a legendás 424-es gőzmozdonyokat. De nem csak a muzeális értékekért rajongok találják meg a számításukat, hiszen első osztályú kocsikat és az azokkal járó luxus minden pillanatát is élvezni lehet. 

A gépcsodák nem érnek véget a vonatokkal, hiszen a MÁVCSOPORT a Goldtimer Alapítvánnyal közös szervezésben, a vasúti programokhoz igazodva retró repülésre is lehetőség biztosít az egykoron a MALÉV-hoz tartozó Li-2 típusú légcsavaros repülőgépén. Mindezt pedig megfejeli azzal, hogy a vasútállomások és repülőterek között a Volánbusz Ikarus 55 típusú ”faros” buszain utazhatunk, melyek felújításuk óta olyanok, mintha csak most gördültek volna ki a gyárból. A részleteket megtalálod a mavcsoport.hu oldalon.

A képre kattintva fotógaléria nyílik!

 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.