RETRO RÁDIÓ

Percek vannak hátra: kiadták a vészjelzést, jégesővel, szélviharral érkezik a hidegfront

LA
Szerző
LA
Létrehozva2023. 07. 12. 16:30

Késő délutántól, estétől zivatarokra kell számítani.

Szerdán egy északnyugat felől érkező hidegfront hoz késő délutántól, estétől heves zivatarokat. Ekkor először északnyugatot, nyugatot érik el, majd estétől, késő estétől már zivatarrendszerré szerveződve kiterjedtebben (főként az ország északi felében) heves kísérőjelenségeket okoznak és fokozatosan a keleti országrészre is átterjednek. Az Országos Meteorológiai Szolgálat figyelmeztető előrejelzést adott ki a zivatarok miatt.

Fotó: met.hu

 

Erősen viharos széllökésekre, jégesőre, illetve felhőszakadásra is számítani kell. A változó irányú szél általában gyenge vagy mérsékelt marad, ám zivatarok környezetében károkozó szélrohamok is előfordulhatnak.

 

Csütörtökön ismét nagy területen, kiterjedten várható zivatarok, heves zivatarok kialakulása. A nap első felében főleg az ország északkeleti felében, majd a késő délutáni óráktól kiemelten a déli országrészben várhatók további zivatarok.

A Köpönyeg szerint 27 és 33 fok közötti értékeket mérhetünk, délen lesz a melegebb.

A legintenzívebb cellákat mindkét nap nagy méretű jég, szélvihar, illetve felhőszakadás kíséri.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.