Létrehozva: 2023.07.31.

Panel ablakából kihajolva őrjöngött egy zavart nő Győrben - Videó

Egy Géza nevű személy után üvöltött a láthatóan zavart nő, videóra vették.

Győr-Marcalváros részén történt nemrég az az eset, amikor egy nő az egyik panelház ablakán kihajolva ordítozott, amit videóra is vettek és így bejárta a felvétel a világhálót. Alaposan felkavarta az amúgy eseménytelen kerület életét az asszony a mindennapinak nem nevezhető tettével. A nő mondandójából nem sokat érteni, mert eltorzult hangon üvölt a felvételen. Azt nem tudni, hogy mi váltotta ki ezt a reakciót a hölgyből, a videó alatti kommenttelők szerint tudatmódosító szer, vagy szerek hatása alatt lehetett, a legtöbben az úgynevezett kristály nevű drogra gyanakodtak. 

Az üvöltöző nőt sokan látták a világhálón 

A hölgy beszéde alig, illetve nagyon nehezen érthető, azt biztos, hogy egy bizonyos Gézát hívogatott, aki vélhetően felette lakik, mert a nő arrafelé fordul, miközben üvöltözik. Az jól látható, hogy a nő megváltozott tudatállapotban van és a mondandója többi része nem teljesen egyértelmű, sokan próbálták megfejteni mit is mond a monoton vonyítások között, illetve többen arra tettek kísérletet, hogy magát az asszony viselkedésének okát is kiderítsék. Volt olyan hozzászóló, aki szerint akárcsak a természetben, nincs másról szó pusztán arról, hogy a nőstény egyed csak a párját hívogatta ezzel a különleges toroktechnikával. Emellett mások úgy vélték, hogy az asszony egyértelműen a démoni megszállottság jeleit mutatja a viselkedésében, de azt nem tudta senki, hogy egy átlagos démon, rossz lélek, vagy maga az ördög férkőzhetett az üvöltöző nő testébe.

Mindenképpen hanggal nézd a videót:

 

 

origo.hu

Drámai fotókon a Dallas sztárjai, akik felismerhetetlenül megöregedtek

origo.hu

Agyonlőtték a brit miniszterelnököt

borsonline.hu

Most érkezett: Rettenetes buszbaleset történt, több diák meghalt

vg.hu

Kényszerleszállást kellett végrehajtania Besenyei Péternek egy katonai bázisrepülőtéren – fotó

ripost.hu

Rózsaszínre festette az eget a sarki fény! Ha lemaradtál róla, van egy jó hírünk: ekkor lesz újra látható - Galéria!

hirtv.hu

Dermesztő hír érkezett Ukrajnából

ripost.hu

„Jobban hiányzik, mint azt szavakkal ki lehetne fejezni” – Rövid küzdelem után elhunyt a 28 éves szupermodell

travelo.hu

Vadkamerák elé sétált a Bükkben kóborló medve

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Jákob Zoli üzent a Ferrariját összetörő Herczeg Csabinak: "ez nem teszi semmissé a 2-3 milliós kárt"

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Saját árfigyelőt kap az otthonfelújítási program - olcsóbb lesz a lakásfelújítás!

INSIDER

Lesz reptéri gyorsvasút, mehet a magyar cseresznye Kínába - történelmi megállapodások

INSIDER

Kenyeret és sót csipegetett a kínai elnök Budapesten, de miért?

INSIDER

Töltött káposztával vártuk a kínai elnököt Budapesten, ez volt a menü Orbán Viktor díszvacsoráján

INSIDER

Döbbenet! Ennyi sört ivott meg egyetlen magyar 2023-ban, idén pedig itt az Eb!

INSIDER

"Néha zavaró szagok jöttek ki a lakásból" - megszólaltak a szomszédok az egymás után kétszer kigyulladt csepeli lakás áldozatáról

INSIDER

Jó hír az autósoknak, tovább csökkennek az üzemanyagárak; Tragédia Szalántán, szerelmespár halt meg a balesetben; Magyar Péter trükkje....

INSIDER

"Édesapám halálos ágyán fogadtam meg, hogy megoldom a család rejtélyét" - Melinda minden követ megmozgat