RETRO RÁDIÓ

Még nincs vége: szerdára is riasztást adtak ki, néhol csak 19 fok lesz

LA
Szerző
LA
Létrehozva2023. 07. 25. 18:00

Erős lehűlést hoz a csapadékos idő.

Kedd estétől általában közepesen vagy erősen felhős idő valószínű, de hajnalra az északnyugati, nyugati tájakon beborul az ég. Az esti órákban a záporok, zivatarok nagy része kelet felé kivonul, megszűnik, de délnyugati, déli irányból újabb cellák érkezhetnek, illetve az északnyugati tájakon az eső is eleredhet, néhol beágyazott zivatar sem kizárt. Hajnaltól a Dunántúlon az északnyugati szél már erős, reggel helyenként viharos lesz. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet mindössze 12 és 19 fok között alakul.

Fotó: Pixabay

Szerdán a vastagabb, összefüggőbb felhőzet és a gyenge csapadékzóna lassan kelet felé tevődik, ám előterében még erőteljessé válik a gomolyfelhő-képződés, és záporok, zivatarok is kipattanhatnak. Délelőtt főként a keleti országrészben számíthatunk több-kevesebb napsütésre, délutántól pedig nyugat felől fordul egyre nagyobb területen naposra az idő. Az északnyugati szelet nagy területen kísérik erős, főként az Észak-Dunántúlon viharos lökések. Zivatarok környezetében szélerősödés is lehet. Erős lehűlés várható: mindössze 19 és 27 fok között lesz a nappali hőmérséklet, a tartósan borult, esős tájakon számíthatunk az alacsonyabb értékekre. Erre a napra még érvényben van a figyelmeztető előrejelzés a zivatarok miatt az ország nagy részére, amit az Országos Meteorológiai Szolgálat adott ki.

Fotó: met.hu

Csütörtökön keleten a déli órákig még előfordul záporeső, majd délután már mindenhol napos, gomolyfelhős, száraz idő várható. Hűvös lesz a reggel: mindössze 9-14 fok valószínű. Délután is mérsékelten meleg idő lesz 22-27 fokkal – írja a Köpönyeg. Hozzáteszik: pénteken és szombaton sok napsütés, kevés gomolyfelhő ígérkezik, kicsi az esély csapadékra. 29-30 fok köré melegszik a levegő, visszatér az igazi nyári idő.

 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.