RETRO RÁDIÓ

Megfogdosta a betegét az engedély nélkül dolgozó budapesti orvos

WM
Szerző
WM
Létrehozva2023. 07. 31. 08:45

A fővárosi nyomozók a háziorvos ellen folytatott eljárást befejezték és az ügy iratait vádemelési javaslattal átadták az ügyészségnek.

A rendelkezésre álló adatok szerint egy nő 2021. július 21-én lábzsibbadása és a lábában lévő bizsergő érzés miatt elment egy fővárosi szakorvosi rendelőbe, ahol a rendelő háziorvosi ügyeletén lévő orvosnak elmondta a panaszait. A doktor, miután a panaszokat meghallgatta, megkérte a nőt, hogy feküdjön fel a kezelőágyra, majd vizsgálat helyett orvosi hivatásából eredő hatalmi helyzetével visszaélve fogdosni kezdte. 

Fotó: Pixabay

A sértett ennek ellenállt, mire az orvos jelezte, hogy a vizsgálatot befejezte, és ellátás nélkül hazaküldte a nőt, aki panasszal élt a történtek miatt a betegjogi képviselőnél.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Nyomozó Főosztályának nyomozói az eset miatt büntetőeljárást indítottak, amely során a jemeni állampolgárságú orvost szexuális kényszerítés bűntett és foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés vétség miatt gyanúsítottként hallgatták ki, és őrizetbe is vették - írja a police.hu.

Az is kiderült, hogy a férfinak 2020. január 1. óta nem volt érvényes praxisengedélye. 

A Budapesti Rendőr-főkapitányság nyomozói a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és az ügy iratait vádemelési javaslattal átadták az illetékes ügyészségnek.​

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.